Vágólapra másolva!
Király Júlia, az MNB alelnöke szerint a recesszió nem olyan, amilyenre tavaly októberben-novemberben számítottak a szakemberek. "Brutális válság van" - jelentette ki a jegybanki vezető a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán megrendezett harmadik Pécsi Pénzügyi Napokon tartott előadásában.
Vágólapra másolva!

Az alelnök cunaminak nevezte a gazdasági válság folyamatát, amely a Lehman Brothers amerikai befektetési bank elbukásával kezdődött. Mint mondta: ekkor egy pillanatra megállt a pénzügyi közvetítő rendszer, a bankközi kamatfelárak irracionális magasságokba szöktek, valamennyi piac volatilitása megnőtt és likviditása lecsökkent.

Ez a recesszió nem olyan lesz, mint amilyenre még tavaly októberben-novemberben számítottak a szakemberek. A korábbi évek "V" alakú visszaeséseivel ellentétben "U"-t várnak az elemzők. "De még nem tudjuk milyen hosszú és mély lesz az az U. Egy biztos: súlyos és elhúzódó. 2009-ben biztos, hogy nem lesz fordulat" - mondta. Az alelnök szerint 2008 októberében az alapkamat drasztikus megemelése szükséges lépés volt. Ennek visszatétele azonban már sokkal nehezebb lépés, borzasztó érzékeny egyensúlyozás kell hozzá.

Király Júlia kijelentette: az IMF csomagra elementáris szükség volt, az egymást erősítő negatív folyamatok megtörése érdekében. Ennek köszönhetően a befektetők szemszögéből az ország sérülékenysége fokozatokkal csökkent.

Varga Csaba, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének főigazgatója hangsúlyozta: a válság kirobbanásához a nemzetközi felügyeletek gyengesége (többek között a származtatott termékek szabályozásnak hiányosságai, a makroprudenciális kockázatok nem megfelelő vizsgálata) is hozzájárult. Kitért arra is, hogy európai szintű javaslat létezik arra, hogy a hitelminősítő intézeteket is felügyeljék, ez lenne a European Securities Authority (CESR). Mint mondta: a pénzügyi rendszer minden olyan részét szabályozni és felügyelni kell, amelyek potenciális rendszer kockázatot jelentenek, emellett a hedge fund-okra vonatkozó információs követelményeket kötelezővé kell tenni és szabályozni kell ezek vezető tisztségviselőit is.

Az elnök a PSZÁF 2009-re vonatkozó felügyeleti prioritásai közt említette a likviditást, a stratégiát, az eszközminőséget, valamint egy új elemet: a tisztességes üzleti magatartást. Hangsúlyozta: meg kell akadályozni az élesedő verseny nyomása alatt terjedő erkölcstelen, illetve törvénytelen eljárásokat.

Mohai György, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezérigazgatója előadásában kiemelte: a válság kirobbanása óta vagyonok úsztak el. A befektetők pénzének kétharmada megsemmisült. Az indexek emelkedésével nyilván a veszteségek csökkennének, ám a befektetők jelentős része elkezdte kivinni pénzét a piacról. A magánbefektetők nagyon rosszul viselik a veszteséget és általában nem tudják kivárni azt, amikor a piac újból elindul felfelé. Így azonban annak a lehetőségétől is megfosztják magukat, hogy a piac visszaugorjon, s akkor ők ténylegesen nyereséget realizáljanak.