Részvényforgalmi rekordot döntött a Citi

Vágólapra másolva!
A Citigroup Inc. pénteken új rekordot állított fel az amerikai tőzsdék történetében. Egyetlen napon 1,77 milliárd papírja cserélt gazdát a New York-i börzén. Ezzel a Bloomberg hírügynökség szerint leszorította a ranglista éléről a WorldCom nevű céget, amely 2002. július elsején 1,51 milliárd darabos forgalmat bonyolított le.
Vágólapra másolva!

Mindez azok után történt, hogy a Citigroup részlegesen állami kézbe kerül. A cég papírjai 39 százalékot veszítettek értékükből a nap végére. Egy részvényért 1,50 dollárt adtak, amire 1990 novembere óta nem volt példa.

Az állami beavatkozás révén 25 milliárd dollár értékű elsőbbségi részvényt alakítanak át törzsrészvénnyé, és ezzel a szövetségi állam 36 százalékos tulajdonosa lesz az óriásbanknak. A Citigroup tavaly már mintegy 45 milliárd dolláros kormányzati segítséget kapott.

Érdekesség, hogy a mostani válság hozta a valaha volt legnagyobb forgalmú részvények esetében a harmadik legnagyobb adatot is: az AIG papírjaiból 2008. szeptember 16-án 1,23 milliárd forgott a tőzsdén. (Ez volt a Lehman Brothers befektetési bank szeptember 15-ei csődje utáni első tőzsdei nap, és ekkor derült ki, hogy az AIG biztosító is kormányzati segítségre szorul). Az AIG-t ezután gyakorlatilag államosították, illetve állami felügyelet alá vonták.

A valaha volt negyedik legnagyobb napi részvényforgalom megint a Citigroupé, tavaly november 21-én 1,029 milliárd papírja cserélt gazdát. A WorldCom pedig az ötödik helyen is feltűnik: 2002. július 3-án 1,026 milliárd részvénye fordult meg a különböző tulajdonosok kezén.