Vágólapra másolva!
Az elemzői várakozásokat meghaladva, katasztrofális mértékben zuhant az amerikai GDP. A 6,2 százalékos negyedik negyedévi visszaesés 1982 óta a legnagyobb, és elsősorban a gyenge fogyasztásnak "köszönhető".
Vágólapra másolva!

Az amerikai gazdasági elemzők 3,8 százalékos visszaesést vártak 2008 utolsó negyedévére az Egyesült Államok gazdaságától, azonban csalódniuk kellett, az autóipar összeomlása által "vezérelt" zsugorodás ugyanis 6,2 százalékos.

A MarketWatch által megkérdezett elemzők ugyan 5,5 százalékra módosították elvárásukat, mivel a befektetések mértéke is jelentősen elmaradt a várttól, azonban nekik sem sikerült eltalálni a csökkenés mértékét.

A világ legnagyobb gazdaságát ért újabb pofon láttán kockázatos befektetési formákból ismét menekítik a pénzt: a rossz GDP adat miatt a tőzsdék is zöldből pirosba fordultak. Budapesten még az OTP jelentős napközbeni nyeresége is elolvadt. A forint 296-ról egészen 302-ig zuhant az euróval szemben.

A recesszió 2007 utolsó negyedében kezdődött Amerikában, miután jó néhány nagyobb pénzintézet is csődbe került. A pénzpiaci bizonytalanság és a hitelek szűkössége viszont az idegentőke-igényes ágazatokat - elsősorban az autóipart - sújtva áthúzódtak a reálgazdaságra. A folyamat a fogyasztói kereslet visszaesése miatt mostanra már más ágazatokban is pénzügyi nehézségeket okoz, amire a cégek költségcsökkentő programokkal, kapacitásaik leépítésével és elbocsátásokkal reagálnak.