Vágólapra másolva!
Gyorsítsuk fel az euróövezethez való csatlakozás lehetőségét - Magyarország egyebek mellett ezt kezdeményezi majd az Európai Tanács hétvégi ülésen. Ezt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mondta az uniós konzultációs ülés után pénteken a Parlamentben.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc ismertetése szerint azt javasolják, hogy ha valamelyik ország gyorsan tudja teljesíteni az euró bevezetéséhez szükséges feltételeket, akkor ne feltelenül kelljen "előszobáztatni" két éven keresztül.

Az euró bevezetése "jó védőoltás" a gazdasági bajok ellen, ezért gyorsítani kell a felvételi eljáráson - mondta a kormányfő. Hozzátette: a feltételekhez ragaszkodni kell, így meg kell őrizni az egyensúllyal, az államadósággal, az inflációval kapcsolatos követelményeket.

Magyarország emellett azt javasolja még, hogy a nemzeti kormányok által a gazdasági válság leküzdésében támogatott bankok kötelessége legyen más uniós országbeli leánybankjaik támogatása - mondta el a kormányfő.

Gyurcsány Ferenc idézte a kormány következő elképzelését, amely szerint az Európai Központi Bank ne csak ez eurózóna tagországait támogassa, hogy elegendő pénz legyen a gazdaságban, hanem az azon kívül lévőket is. Hozzátette: a kormányoknak fel kell karolniuk jegybankjaik erre irányuló törekvéseit.

Magyarország átfogó programon is dolgozik, amelyet nem hivatalos javaslatként "köröztet" az Európai Unióban, és ezt a javaslatot is megfogalmazza vasárnap - közölte Gyurcsány Ferenc.