Nyereséges a Voestalpine, mégis leépít

Vágólapra másolva!
Megérezte a világgazdasági konjunktúra lanyhulását az osztrák Voestalpine acélipari csoport is az elmúlt hónapokban, eredménye azonban egyelőre csak kis mértékben romlott. Mindemellett a rövidített munka bevezetése után további leépítéseket terveznek.
Vágólapra másolva!

A társaság adózott eredménye a 2008/2009-es üzleti év első kilenc hónapjában mindössze 0,9 százalékkal csökkent 606,1 millió euróra. Az üzemi eredmény még emelkedett - bár a lendület megtört a korábbi időszakhoz képest - 12,3 százalékkal 981,8 millió euróra. Az első fél évben még 27 százalékos volt a növekedés. A bevétel 24,6 százalékkal 9,3 milliárd euróra nőtt a decemberrel végződött kilenc hónapban.

A márciussal végződő évben első ízben számít a csoport az üzemi eredmény csökkenésére, ez 10 százalék lehet 1 milliárd euróra a 2007/2008-as 1,5 milliárdról.

Fogyókurára faragnak rá a dolgozók

A csoport szerdai közleménye szerint a gazdasági helyzet folyamatos romlása további személyügyi lépéseket követel: a rövidített munka ellenére további leépítések válnak szükségessé. A negyedik negyedben a törzsállományt várhatóan még 300 fővel csökkentik, miután a harmadik negyedben 263 munkahelyet szüntettek meg,

A Voestalpine tavaly december végén 42 062 főt foglalkoztatott, jelenleg 7600-an dolgoznak rövidített munkaidőben.