Vágólapra másolva!
A költségvetési centralizáció csökkentését javasolja a Reformszövetség, és ezzel összesen 2220-2300 milliárd forinttal mérsékelné az állami jövedelemelvonást. "Imponáló a Reformszövetség gazdaságpolitikai csomagja, de javaslataik társadalmi hatása időnként dermesztő" - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök erre. Veres János pénzügyminiszter szerint pedig vagyonadót csak a 2009 utáni időszakban kéne bevezetni.
Vágólapra másolva!

A versenyképesség javítása és a növekedés gyorsítása érdekében 2013-ig a jelenlegi 50 százalékos költségvetési centralizáció 8 százalékpontos csökkentését javasolja a Reformszövetség, és ezzel összesen 2220-2300 milliárd forinttal csökkentené az állami jövedelemelvonást - ismertette programjukat Békesi László, a szervezet gazdaságpolitikai munkacsoportjának vezetője szombaton a Magyar Tudományos Akadémián.

Az elmúlt 18 év jövedelem elosztó politikája helyett a növekedést serkentő versenyképességet javító politikára van szükség - szögezte le az alapelvet Békesi László. A volt pénzügyminiszter szerint ezt szigorú fiskális és jövedelempolitikával, valamint növekedést segítő monetáris politikával kellene támogatni.

Az újraelosztás 8 százalékpontos csökkentése révén a magyar gazdaság növekedési üteme 1,5 százalékponttal gyorsulna, amellyel 3-4 százalékot érhetne el, és az egyensúlyt megtartva finanszírozható lenne Magyarország, fogalmazott Békesi László.

A program 260-280 forintos euróárfolyammal és évi 2,5 százalékos inflációval számol azzal kiegészítve, hogy minden 10 forintos árfolyamgyengülés egy-egy százalékponttal nagyobb inflációt jelent.

Euró, de mikor?

Békesi László 2009 második félévi ERM-II csatlakozással (ez az euró előszobájának is hívott, szabályozott árfolyamsáv megállapítását jelentené) és 2012-es, legrosszabb esetben 2013-as euró csatlakozással számol.

A munkáltatói járulékterheket idén 5 százalékponttal, jövőre 3, majd 2011-ben további 2 százalékponttal javasolja csökkenteni a Reformszövetség, miközben már 2009-től a 18 százalékos szja-kulcs sávja évi 5 millió forintra emelkedik a különadó megszüntetése mellett - ismertette adó- és járulékprogramjukat Oszkó Péter, a szervezet másik munkacsoport-vezetője szombaton a Magyar Tudományos Akadémián.

Illusztris névsor

Az [origo]-hoz eljuttatott közlemény szerint a Reformszövetség programjait három munkacsoport dolgozta ki, ezeket Békesi László és Chikán Attila professzorok (mindketten korábban miniszterek is voltak, különböző kormányokban), illetve Oszkó Péter, a Deloitte elnök-vezérigazgatója vezették.

A javaslatok megvitatásában részt vettek a 2002 előtti kormányok pénzügy- és gazdasági miniszterei, valamint az ebben az időszakban tevékenykedő jegybankelnökök. A dokumentumokat a Reformszövetség ügyvivői és tagjai hagyták jóvá. Az ügyvivők között van Futó Péter, Glatz Ferenc, Parragh László, Pálinkás József és Vizi E. Szilveszter; a tagok között pedig Demján Sándor neve is megtalálható.

Gyurcsány: Imponáló, de időnként dermesztő

Imponáló a Reformszövetség gazdaságpolitikai csomagja, de javaslataik társadalmi hatása időnként dermesztő - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, miután konzultált a Reformszövetséggel a szervezet által készített gazdaságélénkítő programról.

A kormányfő közölte: a javaslatot a következő hetekben pontról pontra elemzik. Szerinte az egyeztetés egyik tanulsága az, hogy az általa eddig bejelentett intézkedések iránya helyes, de a Reformszövetség ennél radikálisabb intézkedéseket javasol a kormánynak.

Veres: vagyonadó csak 2009 után

Arra reagálva, hogy Békesi László 220 helyett 330 milliárd forintos kiadáscsökkentést tart szükségesnek erre az évre, úgy válaszolt Gyurcsány: a kormány a bejelentett mértéknél valójában többet fog megtakarítani, a tervezett intézkedésekkel együtt az összeg várhatóan 260-270 milliárd forint lesz. Ez már közelít a Reformszövetség elképzeléséhez - tette hozzá.

Veres János pénzügyminiszter elmondta, hogy két területen lát véleménykülönbséget a kormány és a Reformszövetség között: egyrészt a vagyonalapú ingatlanadó bevezetésnek dátumában, a kabinet ezt 2009-nél későbbre tervezi. Másrészt a nem látják a munkáltatói terhek 2009 utáni, további három, majd két százalékpontos csökkentésének fedezetét

Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési miniszter úgy látja: amit a Reformszövetség kezdeményez, annak jelentős részét vagy már megvalósította a kabinet vagy a következő hónapokban kerít sort erre. Példaként említette a bürokrácia csökkentését és a kis- és közepes vállalkozások közbeszerzésekben való részvételének könnyítését.