Milliárdos adócsalást fedtek fel a fináncok

Vágólapra másolva!
Összesen több mint egymilliárd forintos adócsalást derített fel a pénzügyőrség, az ügyben három személy ellen indítottak eljárást - tájékoztatta a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága pénteken az MTI-t.
Vágólapra másolva!

Egy tavaly tavaszi vizsgálat alapján indult széles körű nyomozás eredményeként az elsődleges 300 millió forintos áfacsalás elkövetésen túl - az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottak terhére - mára további 570 millió forintos áfacsalást és 190 millió forint értékű személyijövedelemadó-csalást állapítottak meg - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Tavaly márciusban a vámosok az APEH munkatársaival közösen több éve tevékenykedő szeghalmi adócsalókat lepleztek le. Az alig háromhetes nyomozást követően rajtaütöttek két egyéni vállalkozáson, valamint egy fiktíven működő betéti társaságon is. A szállítmányozással foglalkozó egyéni vállalkozás fiktív fuvarozási számlákat fogadott el tevékenységéhez a másik egyéni vállalkozótól.

A házkutatástok során a hamisításhoz használt bélyegzőt és több társaság fejlécével ellátott üres lapokat találtak, amelyekre a hamis számlákat nyomtatták, illetve az ehhez használt számítógépet is megtalálták.

A nyomozás során kiderült, hogy a betéti társaság valós tevékenységet nem folytatott, azonban fiktív számlákat állított ki és fogadott el fuvarozásról. Az elsődleges intézkedések alapján 300 millió forint összegű áfa jogosulatlan visszaigénylésére, valamint ezzel összefüggésben 12 millió forint értékű pénzmosás elkövetésére merült fel megalapozott gyanú.

A felderített jogsértések alapján a vámhatóság munkatársai két személyt különösen nagy kárt okozó csalás bűntettével, az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntettével, magánokirat-hamisítással, valamint a számvitel rendjét sértő bűncselekményekkel, egy személyt pedig pénzmosás bűncselekményének elkövetésével gyanúsították meg a napokban - ismerteti a közlemény.