Felerősödött az amerikai infláció

Vágólapra másolva!
Egyetlen hónap alatt, decemberről januárra, 0,4 százalékkal emelkedett a fogyasztói árszínvonal az Egyesült Államokban. Az amerikai munkaügyi minisztérium a pénteken kiadott adattal kapcsolatban megjegyzi: a mostani drágulást megelőzően három hónapig csökkent az infláció üteme az országban.
Vágólapra másolva!

Az idei januári árszint a tavaly januári árszinttel nagyjából egyezik, míg a megelőző hónapban az egy évvel korábbit 0,1 százalékkal haladta meg.

Az infláció a nyár óta hirtelen lefékeződött az Egyesült Államokban: tavaly júliusban az amerikai fogyasztói árak még 5,6 százalékkal haladták meg a 2007. júliusi árakat.

Az élelmiszer- és energiaárak nélküli drágulás mértéke idén januárban 0,2 százalék volt, decemberhez mérve. Az egy évvel korábbi szintet 0,9 százalékkal múlták fölül.