Vágólapra másolva!
Többlettámogatással próbál segíteni tengeren túli területein Franciaország, hogy orvosolja a növekvő társadalmi elégedetlenséget - jelentette be csütörtökön Párizsban Nicolas Sarkozy. A támogatás összege 580 millió euró - mondta az elnök.
Vágólapra másolva!

A Karib-tengeri Guadeloupe szigetén január 20. óta tiltakozó megmozdulások zajlanak, s ezek február elején a szomszédos Martinique-ra is átterjedtek. Guadeloupe-on három napja zavargások társultak az általános sztrájk mellé, s ezek szerdán egy halálos áldozatot is követeltek. Az Indiai-óceánban fekvő Réunionon március 5-től szintén általános sztrájkot hirdettek. Sarkozy csütörtökön guadeloupe-i képviselőket fogadott hivatalában, s ígéretet tett arra, hogy amint helyreáll a nyugalom, a helyszínre utazik.

A tengeren túli megyékben az anyaországhoz képest aránytalanul magasak a megélhetési költségek, a gazdaság gyengén fejlett és erősen rászorul a behozatalra. A konfliktus egyre inkább faji színezetet ölt, a többséget alkotó színes bőrűek tiltakozása kezd a többnyire fehér bőrű jómódúak ellen irányulni.