Tovább csökkent a kőolaj ára

Vágólapra másolva!
Tovább csökkent a kőolaj ára szerdán az előző napi közel hét százalékos hanyatlás után.Az északi-tengeri Brent könnyűolaj hordónkénti ára 1,48 dollár gyengüléssel 39,55 dolláron zárt Londonban áprilisra. A nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta hordónkénti ára 31 centtel 34,62 dollárra mérséklődött a New York-i árupiacon (NYMEX) márciusra.
Vágólapra másolva!

A szakértők rámutattak arra, hogy szerdán igen szerény forgalom mellett mozogtak az árak.Az árcsökkenés részbeni oka: a befektetők nincsenek meggyőződve arról, hogy a Barack Obama amerikai elnök által kedden aláírt 787 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomag meghozza a várt eredményt.

Gyengítette a kőolaj árát az amerikai központi bank, a Fed szerdai bejelentése arról, hogy jelentősen rontott az amerikai gazdaság idei alakulásával kapcsolatos előrejelzésén. A Fed most úgy véli, hogy az amerikai gazdaság 0,5-1,3 százalékkal hanyatlik az idén. Októberben még derűlátóbb volt, akkor a GDP alakulását 0,2 százalék csökkenés és 1,1 százalékos növekedés közé tette.

A Reuters által megkérdezett elemzők véleményének az átlaga szerint a múlt héten 2,6 millió hordóval nőtt az amerikai olajtartalék. A benzin- és a feldogozott olajtermék-tartalék ugyanakkor csökkent. Az adatokat csütörtökön délután hozzák nyilvánosságra.

A befektetők felfigyeltek ugyan, hogy az OPEC fokozatos termeléscsökkentése újabban a szokásosnál jobban követi a kereslet apadását, és az exportőr szervezet további csökkentéseket sem zár ki, de a világgazdasági fejlemények, adatok minduntalan megerősítik a gyenge kilátásokat.

Az amerikai energiaügyi minisztérium és a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) múlt héten kiadott, legújabb jóslata egyformán napi 84,7 millió hordós átlagra teszi a világ idén várható kőolajfogyasztását. Az amerikai minisztérium szerint az idei fogyasztás 1,4 százalékkal, az IEA szerint 1,1 százalékkal lesz kisebb a tavalyinál, a tavalyi, 0,3 százalékos fogyasztáscsökkenés után. Mindketten a fogyasztás nagyobb csökkenését valószínűsítik, mint amit januárban jeleztek, éspedig a gazdasági kilátások romlása miatt.

Az amerikai minisztérium a januári becslését 0,6 százalékos világgazdasági növekedés feltételezésére, az új, februári becslését 0,1 százalékos világgazdasági recesszió kilátására alapozta. Az IEA az előző becsléshez 1,2 százalékos világgazdasági növekedési átlagból indult ki, az új, szerdán megjelent becslését az IMF január végi előrejelzésében szerepelt, 0,5 százalékos növekedési világátlag kilátására alapozta.

Szakértők szerint évi 2 százalékos GDP-növekedési világátlag alatt a kőolaj ára még 70 dollárt sem igen érhet el, hacsak nem épül rá politikai felár. Az utóbbi időben azonban a politikai felárak is csökkentek, legutóbb annak nyomán, hogy Barack Obama amerikai elnök múlt héten közvetlen tárgyalásokat, újfajta kapcsolatokat ajánlott Iránnak.

Szerdán késő délután a nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója 35,06 dollár volt New Yorkban márciusra, 13 centtel drágább a keddi zárónál, miután kedden 7 százalékot zuhant az ára.

Az európai párlatkereskedelem számára irányadó londoni gázolajjegyzés tonnánként 366,50 dollár volt Londonban, 12,50 dollárral olcsóbb a keddi zárónál. Kedden 19,25 dollárral olcsóbbodott.