Most a kivárás fizet az OTP piacán

Vágólapra másolva!
Igaz pánikhangulat alakult ki az OTP piacán, a bankpapír árfolyama nap mint nap újabb mélypontokra süllyed - a tőzsdeindex-szel együtt. A papír zuhanása mögött alapvetően nemzetközi, regionális okok állnak, de a magyar gazdaságpolitikától sem független az árfolyam alakulása, valamint a forint kurzusa sem segít a bankpapírnak. Elemzői vélemények szerint ebben a helyzetben a kivárás hozhatja a legkisebb veszteséget.
Vágólapra másolva!

A keddi mélyrepülés folytatódott a pesti tőzsdén, nem sokkal nyitás után azonnal esni kezdek a vezető részvények, az esést az OTP részvényének árfolyamesése vezette. A nagyobbik bankpapír kurzusa újabb mélypontot ért el, 1880 forinton állt fél tizenegy körül, később született kötés 1855 forinton is, majd 1800 forint alá süllyedt - fel is függesztették a kereskedést. A bankpapír forgalma jelentős, kora délután közel 13 milliárd forint volt. A mostani szinteken utoljára 2002 februárjában járt az árfolyam. A papír kereskedését 13:10-kor pár percre felfüggesztették, mivel több, mint 10 százalékot veszített értékéből a nap folyamán. Kora délután visszakorrigált a papír és 1865 forintig erősödött.

Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline elemzője szerint a mai esés a tegnapi tendencia folytatása. Eladói nyomás van és egyre terjed a pánik, amit a bankrendszer kockázatairól kiadott elemzések keltettek. A pénzügyi válság tavaly őszi kirobbanása óta BUX sem volt még ennyire alacsonyan, mint most, 10 595,83 ponton. Az index eddigi legalacsonyabb záróértéke 10 751 pont volt 2008. október 27-én.

Elemzők szerint a külföldi befektetők körében mind erősebb a "mindegy, mennyiért, csak szabadulni" hangulat, azaz igazi pánikszerű eladási hullám lakult a bank papír piacán. Kuti Ákos, a Cashline elemzője szerint a letargia néhány napig tarthat, utána menetrendszerűen jön az emelkedés - persze nem 3 ezer forint körüli árfolyamra kell gondolni, ez nagyon nem valószínű a mostani helyzetben.

A mostani helyzetre ugyanis a pánikszerű reakciók jellemzőek, amiket csak erősítenek a leminősítések, államcsődök lehetőségéről szóló hírek. A kelet-közép-európai régió szétválása is a piacok szegregálását segíti, a lengyelek és a csehek sokkal egyértelműbb jeleket küldenek devizájuk megvédésére, s az is a magyar piacok sebezhetőségét növeli, hogy egészségesebb gazdasági szerkezetük révén jóval kisebb kockázat vállalása mellett lehet elérni hasonló pozíciókat a befektetőknek. Persze nem csak az OTP, illetve a magyar piacok szenvednek, például a lengyel bankpapírok is jelentős, 5 százalék körüli veszteségeket kénytelenek elkönyvelni.

A gyenge forint sem segíti az árfolyamot

A forint jegyzése sem segíti a bankpapír árfolyamát, bár a mostani kurzus mellett még nem kell a devizahitelek tömeges bedőlésével számolni, ez Kuti szerint 310-320 forint környékén kezdhet nehézségeket okozni. Az azonban, hogy a forint jegyzése az utóbbi fél évben stabilan esett, már kellemetlenebb lehet, a tartósan gyenge forint ebből a szempontból hozhat melegebb pillanatokat. Ilyen forintszinten sem egyik napról a másikra esnek össze törlesztések természetesen, sok hónap is eltelhet, mire valóban szembe kell nézni a bankoknak a hitelek beragadásával. Ehhez legalább fél évig 310-320 forintos euró, illetve 210-220 forintos svájci frank "kellene". Kizárni azonban nem lehet, hogy hosszabb ideig ebben a tartományban tartózkodna a forint.

A várakozások azonban - egyes riasztó prognózisok ellenére is - inkább a forint erősödését mutatják, Kuti szerint néhány hónapon belül 280-290 forintért jegyzik az eurót.

Igazán üdvözítő azonban az lenne, ha a kormányzat az eddigi tili-toli helyett valóban lépne. Igaz a sokkterápia a tőzsdéknek átmeneti befagyást is, ám a befektetőknek megvannak az eszközeik ahhoz, hogy kikényszerítsék a szükséges változtatásokat amennyiben a kormány nem mutatkozik hajlandónak a reformok melindítására.

Az OTP-részvény és a BUX

Forrás: Budapesti Értéktőzsde

Közvetlen árfolyamrongáló hatást tehát egyelőre nem gyakorol magyar deviza gyenge kurzusa, de jót sem tesz. Áttételesen persze nem javítja a hangulatot a forintból való távozás főleg azzal együtt, hogy Magyarországot a legnagyobb kockázatú piacok közé sorolják. Ezen a kormányfő hétfőn bejelentett adócsomagjavaslata sem segített, az állampapírpiac továbbra kiszáradóban és továbbra is fennmaradtak a kételyek az államháztartás finanszírozhatóságával kapcsolatban is.

A Moody's hitelminősítő értékelése szerint a nyugati bankok leányvállalatai számára azok a kelet-európai országok jelentenek nagyobb kockázatot, amelyek jelentős külső adósságot halmoztak fel, a hitelminősítő intézet ide sorolta Magyarországot is.

Vissza fog épülni az árfolyam

Egyelőre nem lehet megjósolni, hogy meddig tart a lejtmenet. Az OTP csődjének csak elvi esélyét adják az elemzők, ezzel nem számolnak. Az árfolyam biztosan vissza fog épülni, Kuti szerint néhány héten belül 2000 forint fölé kúszhat a jegyzés. Ahhoz azonban, hogy a 2500-3000 forintos sávba lépjen, éles pozitív hangultváltás szükséges, ami természetesen nem kizárt, de a mostani helyzetben és kilátások alapján kevéssé valószínű.

A mostani pánikhelyzetben a szakértők szerint semmiképpen sem mutatkozik célszerűnek szabadulni a már meglévő részvényektől, sokkal érdemesebb kivárni. Amennyiben kicsit talpra áll az amerikai pénzügyi rendszer - igaz, tegnap durva veszteséggel zártak a vezető amerikai bankpapírok -, megállhat a magyar bankpapír esése is, de azt, hogy ez mikor következik be, szintén nem lehet megmondani. Az összefüggést jól illusztrálja, hogy idén január 23-án ötéves mélybe esett az OTP részvényének árfolyama, majd másnap, miután kiderült, hogy az amerikai kormány megmenti a Citigroupot, 8,2 százalékkal erősödött a jegyzés.