Drágíthatja a hiteleket a kamatplafon

Vágólapra másolva!
Árfelhajtó hatása lenne a teljes hiteldíj mutató (thm) maximálásának az igazságügyi tárca szerint, és noha a kamatplafon bevezetésére több országban is létezik példa, és ezt szerdán már az MSZP, illetve korábban Szabó Máté ombudsman is szorgalmazta, a jogszabályokba eddig nem került be.
Vágólapra másolva!

A közelmúltban a Btk ugyan kiegészült az uzsora bűncselekmény fogalmával, de az erről szóló, március elsején hatályba lépő törvényben sem szerepel a kamatplafon meghatározása.

Magas, néha 400 százalékot is meghaladó thm-es gyorskölcsönt több szolgáltató is nyújt - Provident, Athlon, KÁPÉ - közülük a Provident ellen demonstrált hétfőn néhány hitelfelvevő. A pénzügyi szolgáltató ezt követően jelezte: megváltoztatja reklámjait és olyan új termékkel is bővíti kínálatát, amely a korábbinál jóval alacsonyabb, 90 százalékos thm mellett igényelhető.

A március elsejétől hatályos uzsoratevékenységről szóló jogszabály szerint uzsorabűncselekmény kizárólag akkor állapítható meg, ha a szerződő fél üzletszerűen köt olyan szerződést, amelyben a másik fél helyzetének kihasználásával feltűnően aránytalan előnyt köt ki, és ezzel a sértett vagy annak hozzátartozója létfenntartásához szükséges vagyont, vagy jövedelmet elvonja. A polgári jog szankciót csak a szolgáltatás és ellenszolgáltatás értékegyensúlyának feltűnő megbomlása esetére határoz meg azzal, hogy ezen az alapon lehetővé teszi a szerződés megtámadását a bíróságon.

IRM: konkrét szám kamatot emelne

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnál úgy vélték: "a teljes hiteldíj mutatónál nem lenne célszerű konkrét értékeket rögzíteni a törvényben. Minden eset eltér egymástól, jogvita esetén ezért fontos a bíróság egyedi mérlegelése ezekben az ügyekben, ezért is alkották meg az uzsoratevékenységről szóló törvényt". Arra is tekintettel kell lenni a minisztérium szerint, hogy, ha a törvény tartalmazna egy konkrét kamatmértéket, vagy egy arányszámot, akkor ennek kamat (hiteldíj mutató) felhajtó hatása lenne.

PSZÁF: ügyelnek a szabályokra a kölcsönnyújtók

Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elmondta, hogy a gyorskölcsönöket nyújtó három pénzügyi szolgáltatóval szemben a felügyelethez az elmúlt időszakban mintegy száz panasz érkezett. Kivizsgálásukkor a PSZÁF azt ellenőrzi, hogy a pénzügyi szolgáltató tevékenysége megfelel-e a hitelintézeti törvény és az egyéb jogszabályok előírásainak, a szerződéses feltételeknek, vagy az adott pénzügyi szolgáltató belső eljárásrendjeinek. Ezek alapján ellenőrzik, hogy a szolgáltatók megfelelő módon számítják-e ki, s közzé teszik-e például a thm-eket. Erre a gyorskölcsönt nyújtó pénzügyi szolgáltatók minden esetben ügyeltek, a PSZÁF által felügyelendő területeken jogsértést nem követtek el - mondta a szóvivő.

Bankszövetség: nem old meg semmit a kamatplafon

Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség elnöke korábban elképzelhetőnek tartotta, hogy ha a kormányzat együttgondolkodást kezdeményez a kérdésben, akkor a bankszektor abban részt vegyen. Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet: összetettebb kérdésről van szó, semhogy egy kamatplafonnal el lehetne intézni, és emlékeztetett rá, hogy a bankok nem alkalmaznak több száz százalékos thm-et, csak pénzügyi vállalkozások. Úgy vélte: a kamatplafon bevezetése elméletileg növelheti a hitelek árát, de Magyarországon elég erős a verseny a bankok és más pénzügyi közvetítők között ahhoz, hogy ne felfelé menjenek a marzsok.

Ombudsman és párt is próbálkozott már

Tavaly májusban Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa bejelentette: kezdeményezi, hogy a jegybanki alapkamat mértékének tízszeresét meghaladó költségű kölcsönnyújtás minősüljön tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak. Az Országgyűlés éppen a biztos bejelentésének idején tárgyalta a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényjavaslatot, az indítvány azonban elkésett, mert a javaslatok benyújtásának határideje akkorra lezárult.

Juhászné Lévai Katalin, az MSZP országgyűlési képviselője pedig szerdán jelentette be, hogy az MSZP kezdeményezi a teljes hiteldíj mutató (thm) egyértelmű szabályozását és a kamatplafon meghatározását.