Ismét rekordmélyben a forint, a 310-et ostromolja az árfolyam

Vágólapra másolva!
Újabb negatív rekordokat ért el a forint jegyzése kedden. Reggel 309,49-es rekordot állított fel a forint, majd este 309,95-ön döntött csúcsot az euróval szemben. "Drasztikus és véres" lépések kellenek a forint védelmére, vagy elképesztő árfolyam jöhet - állítja a Raiffeisen elemzője, Gondi István. Kolba Miklós, az ING devizakereskedője szerint pedig akár még ezen a héten átlépheti a forint jegyzése a 310-es határt.
Vágólapra másolva!

Újabb történelmi mélységbe esett a magyar deviza árfolyama, reggel az eurót 309,49 forinton is jegyezték. A kurzus a mélypont után enyhén korrigált és a 304-307,5 forintos sávban mozgott. A forint legutóbb hétfőn döntött negatív rekordot, akkor 304,50 forintig erősödött az euró. A közös európai pénz árfolyama február 2-án délben érte el a 300 forintot.

A kilátásokat alapvetően befolyásolják a nemzetközi hírek. Az amerikai piacok erős pesszimizmusban, több mint 2 százalékos eséssel indították a kereskedést, a német ZEW index - amely a németországi gazdasági elemzők és befektetők gazdaságra vonatkozó várakozásait mutatja - ugyanakkor jelentősen javult. Az európai tőzsdeindexek esőben vannak, ahogy az euró és az angol font is a dollárral szemben. A vállalati jelentések között a Daimler és az InterContinental nagy esésről számolt be. A forint zuhan, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) eddig használt eszközei nem elegendőek, az IMF már kevés ehhez - az új spekulációs roham legrosszabb esetben átalakíthatja a kapitalizmus rendszerét - mondta Gondi István a Raiffeisen devizaelemzője.

Kevésbé borús képet fest Németh Dávid, az ING makroelemzője, szerinte 310-320 forint lesz az euró jegyzésének teteje, majd a 290-300 forintos sávban várható pár hónapig, s a nemzetközi gazdasági helyzet alakulásától függően az év végére 270 forintos kurzusig erősödhet a magyar deviza.

Az MNB kamatemelés már kevés lehet

Ebben a helyzetben a forint védelmére az MNB kamatemelése lehet, hogy már kevés. Gondi szerint sokkal drasztikusabb lépések kellhetnek, akár a tőkemozgás korlátozása is a spekuláció megfékezésére. A pénzintézetek profitéhségükben olyan szolgáltatásokba vonták be ügyfeleiket, amelyek után most "jön a böjt."

A tegnap bejelentett intézkedéscsomag - Gondi szerint - "senkit sem érdekel". Ezzel nem lehet a valutaválságot kezelni. Az [origo] kérdésére, miszerint mit tehet még a Nemzetközi Valutaalap (IMF), azt válaszolta az elemző, hogy az IMF forrásai már elapadtak, az új forrásokat már Japántól veszik fel.

Az ING elemzője szerint annyira sérülékeny a helyzet, hogy nem lenne célszerű lejjebb menni a kamatszinttel, a magasabb magyar kamat azért láthatóan dolgozik: a zloty húzza ugyan a forintot, de a lengyel deviza a nyár óta lényegesen nagyobb mértékben - 55 százalékkal - gyengült a forintnál, amely 35 százalékos árfolyamesést szenvedett el. A piac már elmozdult a kamatemelés árazása felé, az ING szakértője szerint egyelőre inkább nem nagyon kéne beavatkozni. Amennyiben azonban az árfolyam 320 forint környékére kúszna, már indokolt lehet egy erőteljesebb - akár 100 bázispontos - emelés is.

Nem feltétlenül a 309 a csúcs

A nemzetközi porondon zajló események arra utalnak, hogy a befektetők kockázatkerülési magatartása minden korábbinál komolyabb méreteke öltött. Ez pedig feltörekvő devizák, így a kelet-európai fizetőeszközök szempontjából igen rossz hír. Az Erste technikai elemzése szerint nem elképzelhetetlen, hogy az euró áttöri a ma reggel elért 309 forintos csúcspontot.

A bank szakemberei úgy vélik, hogy a magyar döntéshozóknak, pénzügyi szerveknek vannak eszközei, amellyel megállíthatják vagy tompíthatják a forint zuhanását, és elképzelhetőnek tartják azt is, hogy az Európai Központi Bank is segítséget nyújt ehhez.

Akadnak ugyanakkor más vélemények is, egyes elemzők úgy vélik, hogy a magyar jegybanknak korlátozottak az eszközei ezen a téren. Az MNB-nek ugyanis nincs árfolyamcélja, ezért nem köteles beavatkozni. Ugyanakkor fontos feladata a pénzügyi stabilitás megőrzése, és ha azt veszélyezteti a forint gyengülése, akkor lépnie kell.

A zloty döntötte be a forintot is

Nagyon hirtelen jött a gyengülés, 8 előtt tíz perccel ugrott meg az árfolyam - mondta Taraczky Andrej, a Buda-Cash Brókerház szakértője. Az elemző szerint a zloty gyengülése lehet a háttérben. A lengyel jegybank hétfőn bejelentette, hogy nem kell siettetni az eurózónához való csatlakozást, ezért kezdett el zuhanni a valuta és magával rántotta a régiót. Taraczky szerint marad a gyenge forint, sőt elképzelhető további értékvesztés is a közeljövőben. A Buda-Cash-nél nem hiszik, hogy az MNB beavatkozna, maximum egy be ne jelentett intervenciót tudnak elképzelni.

Az európai nyitást követően a forint és a zloty egyaránt meredek gyengülésbe kezdett. A zloty közel két százalékot veszített árfolyamából. A térségbeli devizákat a régió iránti befektetői bizalom gyengülése terheli meg.

Az összes régiós devizát negatívan érinti a jelenlegi eladói nyomás a nemzetközi részvénypiacokon, mind a zloty mind a cseh korona korábban szinte elképzelhetetlen szintekre gyengült - közölte Sörös Csaba, a Takarékbank vezető elemzője is. A borús hangulatot a Moody's tanulmánya is fokozta, amely szerint az eddiginél nagyobb bajba kerülhetnek a jellemzően nyugat-európai bankok közép-kelet európai leányvállalatai. A Moody's a régióban jelen lévő bankok hitelbesorolásainak leminősítését prognosztizálja, a növekvő arányú rosszul teljesítő hitelek, a forrásköltségek megemelkedése és a devizák talajvesztése miatt.

Magas a kitettség

Gondi István szerint sötét időszak jöhet. A Daily Telegraph cikke rávilágított a fejlődő országok és Kelet-Európa gyengeségeire, ami egy elképesztő spekulációs offenzívát indított el. Dél-Afrikától, Izraelen át a Magyarországot is magába foglaló keleti régióig mindenhol kemény pénzeket mozgattak meg a spekulánsok. Ha ebbe beleroppan valamelyik ország, az dominószerűen magával ránthatja a nyugati országokat -fejtette ki.

A Daily Telegraph a fejlődő országok gyengeségéről ír. Oroszország 95 dolláros olajárral tervezte költségvetését, ehhez képest mostanság ennek harmadánál jár a fekete arany ára. Számos ország, köztük Magyarország is, már az IMF segítségére szorult, de a Valutaalap lassan kifogy a forrásokból. Márpedig, ha a keleti országok bedőlnek, az magával ránthatja Ausztriát is, mivel hatalmas befektetésekkel rendelkeznek a régióban. Az osztrák dominó pedig tovább dőlhet nyugatra.

Németh Dávid negatív szcenáriója esetén 350 fölé tolják az árfolyamot, ahol már a hitelek tömeges bedőlésére lehet számítani. Senkinek sem érdeke azonban a bedőlés, az osztrák és az olasz bankok kelet-európai - és így magyar - kitettsége magas. Az osztrák pénzügyminiszter már meg is tette az első lobbilépéseket Brüsszel felé egy mentőcsomag öszerakása érdekében. A régióban leginkább érdekelt Unicredit 5,5, Raiffeisen 8,8, KBC 9,7, Erste pedig 7,4 százalékos bukóban van.

A dollár tartja magát

Az euró folytatja árfolyamvesztését a dollárral szemben: az EKB referencia árfolyama hétfőn 1,2765 dollárra esett a pénteki 1,2823 dollárról, kedden reggel pedig már 1,26 dollár közelében jegyezték az uniós devizát a nemzetközi kereskedelemben.

A svájci frankot 207,45 forinton jegyezték reggel a nemzetközi devizapiacokon a hétfői 204,99 forintos zárás után. A japán jen reggeli jegyzése 2,6446 forint a hétfői 2,6061 forintos zárás után.

Bezuhant az OTP

Az OTP-részvények fél tíz körül még 2234 forinton álltak, fél tizenkettő körül azonban mélypontra, 2153 forintra, majd nem egész egy órán belül 2100 forintra esett a bankpapír árfolyama. A kereskedést felfüggesztették, mivel ez a jegyzés 10,29 százalékos esés az előző napi záráshoz mérten. Az eddigi negatív rekord 2156 forint volt.