Szabadulhatnak a szorításból a lakáshitelesek

Vágólapra másolva!
A pénzügyi tárca elkészítette a lakáscélú kölcsönökkel kapcsolatos állami kezességvállalásról szóló törvény tervezetét. A parlamenthez benyújtott javaslat elfogadását és uniós jóváhagyását követően a költségvetés segítséget nyújtana a szorult helyzetben lévő családoknak, hogy a banki tartozásaik átütemezésével csökkenthessék a törlesztő-részleteiket.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A hazánkat is sújtó gazdasági válság hatására napról napra növekednek a lakosság terhei. Különösen azok a devizahitelesek kerülhetnek nehéz helyzetbe, akiknek a törlesztő-részletek emelkedése mellett még a munkahelyük elvesztésével is szembesülniük kell. Az állam ezért rászorultsági alapon készfizető kezesség formájában segítene azoknak, akik lakáscélú kölcsönt vettek fel, feltéve, hogy megállapodnak a bankjukkal a tartozásuk átütemezésében. A kormányzati kezdeményezés a jelzáloghitelek tömeges bedőlésének a megakadályozását tűzte ki alapvető célul - adta hírül a közelmúltban a kormányszóvivői iroda.

A központi költségvetés kizárólag azokért az adósokért vállalna kezességet, akiknek a munkaviszonya 2008. szeptember 30-át követően a foglalkoztató érdekkörében jelentkező okból (például létszámleépítés, átszervezés, gyárbezárás miatt) szűnt meg és az érintett személy az illetékes munkaügyi központ igazolása szerint azóta is álláskereső. Alapfeltétel továbbá, hogy a háztartás tagjai a hitelszerződésben lekötött lakóingatlanban laknak, és ezen a lakáson kívül más lakóingatlannal nem rendelkeznek.

Az állami segítség igénybevételéhez szükség van az eredeti a hitel-, illetve kölcsönszerződés átütemezésére. Az adósnak az átütemezést követő két éves időtartamra is vállalnia kell havi tízezer forintos összeg megfizetését, a kezességvállalással azonban erre az időtartamra csökkenthető a lakáshitel törlesztő-részlete. További követelmény, hogy az eredeti szerződés alapján folyósított, azaz az eredetileg felvett hitelösszeg nem haladhatja meg a húszmillió forintot.

Szeptemberig lehet átütemezést kérni

Aki a fenti feltételeknek megfelel, az erről szóló okiratok benyújtásával szeptember 30-ig kezdeményezheti majd a banknál a hitel-, illetve a kölcsönszerződés módosítását. A bank csak formai szempontból vizsgálhatja majd a kérelmet, valamint a jogosultság igazolására vonatkozó iratok benyújtását. Ezen felül a számítógépes ingatlan-nyilvántartási adatbázisból lekérdezheti, hogy a családtagok valóban nem rendelkeznek más lakóingatlannal. Ha a felek megállapodnak a szerződésmódosításban, akkor automatikusan létrejön a kezesség, amely a módosítást megelőző hónapban fizetendő törlesztő-részlet és a módosítás szerint fizetendő, csökkentett törlesztő-részlet huszonnégy havi különbözetére vonatkozik.

Fontos előírás, hogy a szerződésmódosításban fel kell tüntetni a kezességgel biztosított követelés összegét, illetve, hogy a módosítással kapcsolatban a bank semmiféle díjat, költséget nem számíthat fel. Nem kell díjat fizetni továbbá az állami kezességvállalásért sem.

A bank a kezesség beváltását legkésőbb a szerződésmódosítástól számított huszonnégy hónap leteltét követően kezdeményezheti. A közelmúltban kiadott kormányszóvivői közlemény ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy nem állami hitelátvállalásról van szó, hiszen a kezesként teljesített összeget is vissza kell fizetni. Ha az adós két év után sem tesz eleget törlesztési kötelezettségének, a tartozás átalakul az állammal szembeni tartozássá, ebben az esetben a tartozás adók módjára lesz behajtható.