Háromheti mélyponton az európai tőzsdék

Vágólapra másolva!
A nyugat-európai részvénypiacok kedden háromheti mélyponton végeztek. A romló kilátások ismét főleg a bankrészvényeknek ártottak, kedden ezt megtetézte a Moody's hitelminősítő figyelmeztetése számos nyugat-európai bank kelet-európai kockázatára. A bankok 5,5-13,5 százalék között olcsóbbodtak kedden.
Vágólapra másolva!

A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 1,3 százalékos veszteséggel kezdte a napot, és előzetes adat szerint 2,5 százalékos veszteséggel 766,05 ponton végzett, 7,92 százalékkal alacsonyabban az év végi értékénél.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a DJIA 3,56 százalékos, az S&P 500 4,26 százalékos, a Nasdaq piac összetett mutatója 3,91 százalékos veszteségben volt.

Kedden a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 előzetes adat szerint 101,21 pontos, 2,45 százalékos veszteséggel 4033,54 ponton zárt, 9,04 százalékkal alacsonyabban, mint év végén. Tavaly 31,33 százalékot vesztett.

A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 136,71 pontos, 3,13 százalékos veszteséggel 4229,93 ponton végzett, 12,06 százalékkal az év végi értéke alatt. Tavaly 40,37 százalékot vesztett.

Párizsban a CAC-40 80,89 ponttal, 2,73 százalékkal 2881,33 pontra süllyedt, 10,46 százalékkal elmaradva az év végi értékétől. Tavaly 42,68 százalékot vesztett.

Kedden 7,52 százalékos veszteséggel 1327,64 ponton zárt a varsói tőzsde vezető részvényindexe, a WIG20. Az összes részvény csökkenéssel zárt, egyetlen papír, a GTC volt változatlan. A nap elsőszámú vesztese a Pekao lett, 18,6 százalékot esett. A CEZ 3,7 százalékos veszteséggel 105,40 zlotyn fejezte be a kereskedést, a PKN Orlen 6,9 százalékot vesztett és 19,31 zlotyra süllyedt. A Mol árfolyama 16,4 százalékkal 125,00 zlotyra esett.