Estek a részvényárak New York-ban

Vágólapra másolva!
Veszteségen álltak a vezető New York-i tőzsdemutatók a keddi kereskedés leállítása előtt három órával, elsősorban azokra a jelekre - részben adatokra, részben céges hírekre, - amelyek a válság mélyülésére utalnak.
Vágólapra másolva!

Közép-európai idő szerint 19 óra körül a technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 259,81 pont, 3,29 százalék csökkenésnél, a 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 57,16 pont, 3,73 százalék esésnél járt.

Hétfőn ünnep miatt zárva volt a New York-i tőzsde, pénteken a technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 0,5 százalék (7,35 pont) csökkenéssel 1534,36 ponton fejezte be a napot. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 7850,41 ponton zárt 0,8 százalék (82,35 pont) hanyatlással.

A New York-i árupiacon (NYMEX) a West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta márciusi jegyzése ekkor 2,70 dollár csökkenéssel 34,81 dolláron volt a tőzsdezárás előtt három órával.

Közép-európai idő szerint röviddel 19 óra előtt New Yorkban az euró 1,2581 dollár volt. A bankközi piacon az euró ekkor 309,60-309,90 forintot ért, a dollár 245,27-245,94 forinton állt.