Vágólapra másolva!
A jelenlegi pénzügyi válság nem olyan mély és széles körű, mint az eddig legnagyobb 1929-1933-as gazdasági világválság; akkor az egész világgazdasági termelés évente 8-10 százalékkal csökkent, ma a vezető országok szerényen, de növekednek - mondta szombaton Budapesten a pénzügyi válságról rendezett konferencián Csaba László közgazdász.
Vágólapra másolva!

Az egyetemi tanár az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség és a Barankovics István Alapítvány közös rendezvényén elmondta: a mostani válságot legfeljebb a tőzsdeindexek csökkenésén lehet lemérni, de szó sincs arról, hogy az egész világgazdaságot összeomlás fenyegetné. Ennek alátámasztására felhozta, hogy egyes részvények árfolyama esett ugyan akár 20-30 százalékkal is, ám az Egyesült Államok 2008-ban még mindig 1,3 százalékos nemzeti gazdasági növekedést tudott elérni.

Az kétségtelen, hogy ágazati válság van, ugyanis a befektetési bankok egy jó része csődbe ment az Egyesült Államokban, ám ez a gazdaság egészét nem érinti - hangsúlyozta.

A tavaly októberben kezdődött pénzügyi válság ugyanakkor arra jó, hogy felhívja a figyelmet a befektetők számára Magyarország lemaradására a térség országaihoz képest. Ez a visszaesés "az elmúlt évek politikai vezetésének eredménye" - tette hozzá.

Buda Béla: Társadalmi változásokat hozhat a krízis

Buda Béla pszichológus a konferencián beszédében kijelentette: a krízis idején az emberek nem szeretnek információkat hallani a problémákról, befelé fordulnak. A pénzügyi válság az embereket arra kényszeríti, hogy felülvizsgálják: jó volt-e az eddigi életformájuk, szükségszerűek-e az eddig folytatott fogyasztási szokások.

Arra is kitért, hogy a társadalom kisebb és nagyobb közösségeit "újra kell éleszteni", mert a szolidaritás sokat segíthet a leszakadóknak. Véleménye szerint már most is látszik, hogy sok helyütt ez a folyamat megindult, jobban kezdenek figyelni az emberek egymás bajaira, nehézségeire.