Vágólapra másolva!
Németország hazai összterméke a tavalyi utolsó negyedévben 2,1 százalékkal csökkent az előző negyedhez képest szezonális és naptári kiigazítással, közölték a szövetségi statisztikai hivatalban pénteken első becslésként. Az elemzők 1,8 százalékos visszaesésre számítottak.
Vágólapra másolva!

Olvassa el itt a válság híreit!

Németország ezzel mélyebbre süllyedt a recesszióba: az utolsó negyedben már harmadik negyedéve csökkent a GDP negyedévről negyedévre. Éves összehasonlításban a GDP alakulása a negyedik negyedévben 1,6 százalékos visszaesésre váltott a harmadik negyedévi 1,4 százalékos többletről. Az elemzők 1,4 százalékos éves visszaesést valószínűsítettek.

Januárban, még a negyedik negyedévi fejlemények teljeskörű ismerete nélkül, a szövetségi statisztikai hivatal előzetesen 1,3 százalékos évi átlagos gazdasági növekedést jelzett tavalyról. Előzőleg, 2007-ben 2,5 százalékkal, 2006-ban 3,0 százalékkal - tíz éven belül a leggyorsabban - nőtt a német gazdaság.