Több mint ezer munkahelyet szűntet meg a Ryanair

Vágólapra másolva!
A legnagyobb európai fapados légitársaság, az ír Ryanair, amely már Magyarországról is a téli szezonra visszavonulót fújt pénzügyi nehézségei miatt, csütörtökön létszám- és fizetéscsökkentési terveket jelentett be. A kényszerű leépítésekért az ír kormány adópolitikáját is okolja a cég.
Vágólapra másolva!

A Ryanair hamarosan kétszáz embert kényszerül elbocsátani, a nemzetközi és írországi repülős turizmus idén várható további visszaesése miatt. A forgalom várható csökkenését a Ryanair vezérigazgatója, Michael O'Leary azzal is magyarázta, hogy az ír kormány március végétől utazásonként 10 eurós adót vet ki az írországi repülőterekről induló utasokra. Jelenleg 9 százalékkal kisebb a dublini repülőtér forgalma, mint egy évvel ezelőtt, és a csökkenés 20 százalékra is nőhet, ha a kormány bevezeti ezt az "idióta" adót, mondta O'Leary. Úgy vélte, talán nem lenne szükség a leépítésre, ha a kormány nem adóztatná meg a kimenő forgalmat.

A dublini repülőtér más társaságoknak is feladta a leckét. Egy svájci repülőgép-karbantartó cég, az SR Technics is bejelentette, hogy a forgalom várható csökkenése miatt levonul onnét, 1135 munkahelyet szüntetve meg.

A Ryanair vezetője azt mondta, 5-10 százalékkal akarják csökkenteni az alkalmazottak fizetését, de az ő javadalmazása ennél jóval nagyobb mértékben már csökkent is.

A Ryanairt nyomja az ír nemzeti légitársaság, az Aer Lingus részleges felvásárlásnak terhe is. Eddig több, visszautasított ajánlatot tett az Aer Lingusra, közben 400 millió euróért, részvényenként 2,40 eurós átlagáron megvette a tőzsdén az Aer Lingus részvényeinek 29,8 százalékát. A részvények most 1,00 eurót érnek, és a Ryanair arra számít, hogy rövidesen 0,5-0,75 euró köré olcsóbbodnak tovább.