Izgalmas hajrá a New York-i tőzsdéken

Vágólapra másolva!
Vegyesen zártak a vezető New York-i tőzsdemutatók csütörtökön, miután napközben jelentős veszteségen álltak.
Vágólapra másolva!

A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 0,8 százalék (11,21 pont) emelkedéssel 1541,71 ponton fejezte be a napot. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 7932,76 ponton zárt 0,1 százalék (6,77 pont) csökkenéssel.

A DJIA indexe a kereskedés leállítása előtt mintegy másfél órával napi mélyponton állt, vesztesége meghaladta a 200 pontot. Ekkor jelent meg az a hivatalosan nem megerősített hír, amely szerint az amerikai kormány programot dolgoz ki a jelzálogkölcsönök visszafizetésének a támogatására.

A piac azonnal reagált és emelkedni kezdtek a részvényárak.

A napközbeni hanyatlás oka az volt, hogy bár az amerikai kongresszus a 789 milliárd dolláros gazdaságösztönző csomag elfogadására készül, a befektetők aggódnak, vajon elég lesz-e mindez arra, hogy véget vessen a 14 hónapja tartó recessziónak. Az ösztönző csomagban 36 százalék lett az adócsökkentések, 64 százalék a támogatások aránya; Obama eredetileg 40:60 százalékos megosztást szorgalmazott.

Napközben még gyengültek a pénzügyi ágazat papírjai, mert nagy a bizonytalanság az Obama-kormányzat bankmentő csomagját, a mérgező eszközök elvonásának módját illetően. Kedvezőtlen hír volt továbbá, hogy a múlt héten először munkanélküli segélyt kérők száma rekord szintre nőtt az Egyesült Államokban.

Meglepetés volt viszont az a bejelentés, hogy januárban nőtt a kiskereskedelmi értékesítés, ami halvány reménysugár a recesszió-sújtotta gazdaság számára. A 3 százalékos decemberi visszaesést januárban 1 százalékos emelkedés követte; a Reuters által megkérdezett elemzők 0,8 százalékos gyengülést vártak.

Emelkedett a Coca-Cola árfolyama, miután a cég kedvező negyedéves adatot közölt. Az Aetna Inc. egészségbiztosító árfolyama ugyanakkor esett, miután negyedéves profitjának 57 százalékos csökkenéséről számolt be.

A nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta hordónkénti ára 1,96 dollárral 33,98 dollárra süllyedt márciusra a New York-i árupiacon (NYMEX).

Tőzsdezáráskor az euró 1,2850 dollárra gyengült a szerda késő esti 1,2898 dollárról (-0,37 százalék). A dollár 90,81 jenre erősödött az előző napi 90,37 jenről (+0,49 százalék).

Az euró 299,85 forintot ért az egy nappal korábbi 295,48 forint után (+1,48 százalék). A dollár 232,63 forinton volt a szerdai 228,55 forintot követően (+1,79 százalék).

New Yorkban az arany ára unciánként a legközelebbi, februári határidőre 4,70 dollárral 948,50 dollárra emelkedett.