Vágólapra másolva!
Az autórádiók és a plazmatévék iránit kereslet csökkenése miatt összesen tízezer főt bocsát el a Pioneer.
Vágólapra másolva!

A japán elektronikai vállalat, a Pioneer 6 ezer teljes munkaidőben foglalkoztatott dolgozótól, 4 ezer részmunkaidős alkalmazottól válik meg. Az összesen 36 900 embernek munkát adó vállalat csak az elbocsátandók számát közölte, azt egyelőre nem hozta nyilvánosságra, hogy a japán és külföldi gyáregységeket milyen mértékben érinti a lépés.

A Pioneer a gazdaság válsággal, pontosabban az autórádiók és a plazmatévék iránti kereslet csökkenésével magyarázta a leépítést, emellett több más intézekdésre is sor kerül. A "drasztikusnak" minősített átalakítások részeként a a cég 2010-ig felhagy a televíziók gyártásával.

A takarékossági intézekdésekre szükség is lesz, a tűársaság ugyanis 26,1 milliárd jenes (218 millió euró) veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, az egy évvel korábbi 1,7 milliárd jenes adózott eredménnyel szemben. A kilátások is rosszak, a márciusban záruló pénzügyi évben rekordméretű, 130 milliárd jenes (1,1 milliárd euró) mínuszt vár a cég.