A világkormányzás megerősödhet-e a válságban?

Az államközi intézményrendszer - amelynek legfontosabb elemi például az IMF, az EBRD, vagy az EU - volt az, amely több országot kisegített a nemzeti pénzpiacuk hullámzásakor vagy összeomlásakor, s így felerősödött  ezen intézményeknek a nemzeti gazdaságpolitikákba való beleszólása. Vajon elérkezett-e az az időszak, hogy a globálissá vált gazdasági - elsősorban pénzügyi - folyamatok feletti irányítást átvegyék a nemzetközi gazdasági szervezetek? Netalán a nemzetközi együttműködést felválthatja-e nemzetek feletti kormányzás?

• Olvassa el itt a válság híreit!

Több évtizede tart a piacpárti és az intézményi irányításban hívők között az elméleti vita, hogy több vagy kevesebb globális felügyeletre volna szükség (lásd Robert Gilpin Nemzetközi politikai gazdaságtan c. könyvét). A Nobel-díjas Joseph Stiglitz - aki az 1970-es évek vége óta szorgalmazza a nemzetközi pénzügyi intézményrendszer szerkezeti átalakítását - a 2008-as válság alapvető kiindulási okait is abban látja, hogy senki nem tett semmit az egyensúlytalanságok ellen - azaz az USA laza hitelezési szabályozása, a Fed hektikus kamatpolitikája és a hitelminősítők ellenőrizetlensége ellen -, így a felhalmozódott és egymást erősítő problémák kezeletlenségének árát fizeti meg a piac.

Ezen kívül a nemzetközi intézményi kontroll mellett szokták említeni, hogy a piaci szereplők viselkedését nem a racionális mérlegelés, hanem a mohóság és a félelem váltakozása irányítja, amely "kaszinó kapitalizmus" kialakulásához vezetett, jelentős ingadozásokkal, bizonytalansággal és nehezen előrelátható reakciókkal - írja elemzésében Kutasi Gábor, a Budapesti Corvinus Egyetem, Világgazdasági tanszékének adjunktusa.

Az intézménypártiak ezek alapján arra a következtetésre jutottak - nem csak most, hanem már a korábbi pénzügyi világválságok kapcsán is -, hogy át kell alakítani a globális pénzügyi rendszert, méghozzá olyan irányba, amely tökéletesíti és egységesíti a szabályozási rendszert, összehangolja monetáris politikákat és a finanszírozási programokat. Emellett szükséges volna a dollárt helyettesíteni képes globális tartalékvalutára, amelynek értéke nincs kitéve az amerikai gazdaságpolitika hibáinak és az amerikai gazdaság recessziójának.

Az egységes szabályozás arra is alkalmas lenne, hogy a banki számvitel alapjaiban megváltozzon, és elkerülhető legyen, hogy a bankpiac szereplő tömegesen rejtve tartsák könyvelési technikákkal az újabban "mérgezőnek" (toxic) hívott rossz hitelállományukat.

Az amerikai tőzsdefelügyelet teljes kudarca

Nemzeti szinten az amerikai Pénzügyi és Tőzsde Felügyelet (SEC) számos kudarcot elkönyvelhet a válság-megelőzésben. Először is nem volt képes biztosítani a befektetőket védő, a döntések kockázatát csökkentő átláthatósági szabályok és törvények betartását. Gyakorlatilag a befektetési alapok és a pénzügyi cégek vezetői hamis számokkal hitegethették a befektetőket. Egy évtizeden belül ez már a második komolyabb megtévesztés, hiszen 2001-ben az Enron botránya ugyanígy indult. Másodszor a SEC nem érvényesítette szabályozási és ellenőrzési jogait a számviteli szabályok betartása és a pénzügyi beszámolók valóságossága érdekében. Elsősorban az AIG, a Lehman, a Bear Stearns pénzügyi társaságok, illetve a Fannie May és a Freddie Mac alapok görgethették így titokban pénzügyi gyengeségeiket hosszú ideig. Többek között ezek azok a pénzügyi szereplők, amelyek 2008 szeptemberi csődje rombolta le a pénzügyi piacok bankközi bizalmát.

A SEC teljes kudarcot vallott a hitelminősítő cégek felügyelete során is, hiszen ezek valótlan besorolásai miatt lehetett a ténylegesen nem fedezett jelzálogkötvényeket kötvényportfoliókba keverni és nagy volumenben értékesíteni. A legfőbb kudarc, hogy a SEC-nek nem sikerült megvédeni a kisbefektetőket, akik önmagukban a legkevésbé képesek széleskörűen informálódni a kockázatokról, ezért a befektetés-védelmi intézmények feladata volna felhívni a figyelmet a hibákra és kockázatokra.

Szintén intézményi kudarc, hogy évekig/évtizedekig működhettek olyan pilótajáték szerű vállalkozások, mint a Madoff befektetési tanácsadó. A kudarc felelősségében az amerikai jegybanknak (FED) osztoznia kell, nem csak a megelőzés hibái miatt, hanem a válságkezelés hibái miatt is, amely során bizonyos pénzügyi cégeket megmentettek (pl. AIG), másokat viszont mégis hagytak csődbe menni (Lehman Bros.), így végül a bankközi piacok bizalomvesztés miatti befagyását nem sikerült megelőzni.

Sosem volt időszerűbb a pénzügyi világfelügyelet

Amennyiben feltételezzük, hogy a megfelelő szabályozás képes megelőzni a válságokat, mert időben jelzi, sőt időben korrekcióra kényszeríti a hibás döntést hozó állami és piaci szereplőket, akkor a pénzügyi világkormányzás sosem volt indokoltabb, mint a XXI. század elején, a felgyorsult globalizáció korszakában, amelyben gyakorlatilag nem léteznek elszigetelt nemzeti pénzpiacok. Meg kell jegyezni, hogy ez a fajta nemzetközi intézményi szabályozási átalakításra vonatkozó igény nem új keletű, hanem már közel negyven éve felvetődött.

A jelenlegi válság csupán jelentősen megnövelte annak esélyét, hogy a világgazdaság meghatározó szereplői rászánják magukat a nemzetközi intézményrendszer reformjára. Henry Kissinger például már egy alapjaiban új világ(gazdasági) rend lehetőségeit latolgatja. Természetesen alapvetően leginkább az Egyesült Államokon múlik, hogy történik-e bármilyen elmozdulás. Éppen azért optimisták az intézményi szabályozás erősítésében bízók a megvalósulásban, mert amerikai gazdaság az egyik legsúlyosabb érintettje a jelenlegi gazdasági romlásnak.

Kérdések és kételyek

Vannak azonban kérdőjelek, amelyek nem teszik olyan egyenessé a világkormányzás erősítésének útját éppen annak az Egyesült Államoknak a számára, amely eddig erősen hitt a piaci mechanizmusok hatékonyságában - még ha az új elnök a szociális ellátórendszerek esetében távolodna is ettől az irányvonaltól.

Általánosságban is felvetődik az az intézményi probléma, hogy létre lehet-e hozni olyan szervezetet, amely képes teljesen átlátni, figyelemmel követni a napi több ezermilliárd dollár értékű pénzpiaci folyamatokat, mozgásokat, és erre képes meghozni a megfelelő beavatkozási döntéseket. Jelenleg még az IMF sem képes erre - saját vezetőinek bevallása alapján.

A 2008-as pénzügyi válság előrejelezhetősége kapcsán is csak utólag okosak az elemzők. Nagyon kevesen látták előre - és adtak ennek hangot - egyáltalán, hogy az amerikai ingatlanpiacban és a hitelezési szabályozásban súlyos problémák vannak. Azt pedig gyakorlatilag senki sem látta át, hogy az amerikai ingatlan- és kötvénypiac összeomlása gyújtóbombaként fog működni, és beindítja a pénzpiac összes - külön-külön jelentéktelen kockázatúnak ítélt - összeomlását, amely pedig már a reálgazdaságot is bedönti. Vagyis adódik az a kétely, hogy vajon egy széles hatáskörrel és eszköztárral felfegyverzett globális pénzügyi szabályozó szervezet javítás helyett nem torzítást visz-e a piaci folyamatokba?

Nem nemzetek feletti, hanem nemzetközi szabályozás

Az eddigi integrációs, nemzetköziesedési tapasztalatok alapján megállapítható, hogy alapvetően azokon a területeken jön létre széles hatáskörű nemzetközi szervezet, amelyek esetében a nemzetközi szabályozás hatékonyabb megoldást eredményez az egyes államok számára, mint a nemzeti keretek. Az európai integrációs folyamat erre kiváló példa, amely azt mutatja, hogy regionális szinten már elszánták magukat az államok, hogy a monetáris politika, banki szabályozás és a pénzügyi szolgáltatások ellenőrzése terén nemzetközi szabályozó intézményeket hozzanak létre.

Ez járható útnak tűnik a fejlett, gazdag gazdaságok összességének számára is, még ha nem is egyetlen valuta váltja fel a nemzeti valutákat, de a nemzetközi valuták kombinációjából álló tartalékvaluta fog dominálni a pénzkínálatban (technikailag ez már évtizedek óta létezik, az IMF által létrehozott SDR). Ha nem is egyetlen irányadó kamat, de nemzetközileg összehangolt kamatdöntések születhetnének. Nyilván a jelenleginél is szorosabb együttműködésbe csak azokat a nemzeti pénzpiacokat érdemes bevonni, amelyek a globális pénzpiac szempontjából kockázatot jelentenek.

Az viszont teljesen valószínűtlen, hogy nem nemzetközi, hanem nemzetek feletti, azaz a nemzeti érdekképviselettől, delegáltaktól mentes pénzügyi szabályozót hoznának létre az államok. Erre egyáltalán nincs hajlandóság. Még a legszélesebb hatáskörrel rendelkező nem állami szintű, pénzügyi irányító szervezet, az Európai Központi Bank sem tekinthető nemzetek felettinek, hiszen a döntéseket meghozó Kormányzótanácsában a független elnök és alelnökök mellett minden euró-zónabeli tagország nemzeti bankjának elnöke képviseli a nemzeti érdekeket.

Kulcskérdés a jogosultságok alkalmazása

Amire belátható időn belül nagyobb lehetőség látszik, az a nemzeti pénzügyi felügyeleti szervek megerősítése. Nem a jogaikban, mert azok széleskörűek, csak nem használják ki megfelelően, hanem a végrehajtási hatékonyság eszközeiben és ösztönzőiben. Kettős intézményi problémát kell megoldani. Egyrészt egy "megbízó-ügynök" problémát, amely szerint az amerikai kormányzat felhatalmazta a SEC-et a teljes körű ellenőrzésre, a szabályozás betartására, a figyelmeztetésekre és a szabályszegőkkel szembeni eljárásra. Úgy tűnik azonban, hogy arra eddig nem ösztönözte semmi a SEC-et, hogy az elvárható legnagyobb körültekintéssel járjon el. Ebben a kérdésben gyakorlatilag a SEC szigorúbb beszámoltatása és ellenőrzése javíthatná a megelőzés hatékonyságát. A másik intézményi probléma egyszerű kapacitásbővítés, amely elsősorban a pénzügyi piacok felügyeletére és előrejelzésére fókuszáló létszámbővítést és előrejelzési modellalkotást jelent.

Nemzetközi szinten a globális ellenőrző helyett inkább - az EU pénzügyi felügyeleti rendszerében már alkalmazott - harmonizáció képzelhető el, aminek lényege az, hogy a nemzeti felügyeletek kölcsönösen elismerik egymás felügyeleti tevékenységének hatékonyságát, viszont cserébe szigorú garanciákat is adnak egymás felé, hogy valóban hatékonyan működnek.

Pillanatnyilag minden kormány a tűzoltással és a gazdasági visszaesés kezelésével van elfoglalva, de már megkezdődött a felügyeleti szervek felelősségének firtatása a gazdasági vitákban. Sőt a SEC és a FED vezetőinek beszámoltatása is folyik az amerikai kongresszusban. Várhatóan a válság lefolyása után újabb, a pénzügyi szolgáltatások szabályozásával foglakozó akciótervek fognak megjelenni mind az EU-ban, mind az USA-ban annak érdekében, hogy megerősítsék a regionális/nemzeti szintű felügyeletet.