Vágólapra másolva!
A gazdasági válság hatásai miatt folytatódik a veszteségessé váló multinacionális cégek globális létszámleépítése, hétfőn a Nissan járműgyártó jelentette be, hogy 20 ezer alkalmazottjának elbocsátását tervezi. A fejlett országokban 6,8 százalékra nőtt az állástalanok aránya 2008 decemberében, az egy évvel korábbi 5,7 százalékról.
Vágólapra másolva!

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adatai szerint 30 tagországban nőtt a munkanélküliség a múlt év decemberérében. A legerőteljesebben Japánban nőtt a hét vezető ipari ország közül, a távol-keleti országban 4,5 százalékra emelkedett decemberben, ami 0,5 százalékponttal magasabb a novemberi szintnél.

A francia kormány 6 milliárd eurós kedvezményes hitelt nyújt a francia munkavállalók tíz százalékát foglalkoztató két nagy francia autógyártónak. A Renault-nak és a PSA Peugeot-Citroennek adott támogatásért cserébe a kölcsön ideje alatt az autógyártók egyetlen franciaországi üzemet sem zárhatnak be, illetve telepíthetnek külföldre, a pénzt "tiszta", például elektromos autók fejlesztésére használhatják a cégek.

Ukrajna orosz hitelt kért

A jelek szerint Ukrajnának nem elég az IMF pénzügyi segítsége, az ország hétfőn 5 milliárd dollárnyi rendkívüli hitelt kért Oroszországtól, növekvő államháztartási deficitjének csökkentésére. A nemzetközi pénzügyi szervezet ráadásul felül akarja vizsgálni támogatási feltételeit, mivel a kelet-európai ország a pénzügyi csőd és a költségvetésének összeomlása előtt áll.

Románia és Szlovákia is szenved a válságtól

Hat-hét milliárd eurós pénzügyi segítségre lehet szüksége Romániának is. Mugur Isarescu, a román jegybank kormányzója szerint a külfölddel kapcsolatos kötelezettségek, a külső egyensúlyhiány finanszírozásához lehet szükséges az uniós pénz.

Magyarországhoz hasonlóan, Szlovákiában is az elmúlt évtized legnagyobb visszaesését mérték az ipari termelésben decemberben. A tavalyi év utolsó hónapjában 16,8 százalékkal zuhant a szlovák ipari termelés éves szinten. A fejlett országokat tömörítő OECD-nek Szlovákiáról készült különjelentése szerint az országnak szabadabb, rugalmasabb bérpolitikát kellene folytatnia, nagyobb mobilitást biztosítania a munkaerő részére, és többek között működőképesebbé tennie az ingatlanpiacot is.

Protekcionizmus fenyegeti Kelet-Európát

Gordon Brown szerint pénzügyi protekcionizmus fenyegeti Kelet-Európát a nyugati bankok visszavonulása miatt. A brit kormányfő teljesen átalakítaná a Nemzetközti Valutaalapot (IMF) és a többi nemzetközi pénzügyi szervezetet, mert azok szerinte nem alkalmasak a jelenlegi helyzet kezelésére. Gordon Brown úgy látja, hogy a nyugat-európai bankok "egymás után hagynak fel" kelet-európai banki tevékenységük finanszírozásával, sérülékennyé téve ezeket az országokat, amelyek közül többnek már az IMF-től kellett segítséget kérnie, mondta a brit miniszterelnök.

A jelenlegi negatív tendenciák ellenére fokozatos gazdasági javulást remél Joaquín Almunia az év második felében. Az Európai Unió pénzügyi biztosa szerint az eddigi pénzügyi ösztönző intézkedések nyomán lassan elapadhat a gazdaság állapotával kapcsolatos rossz hírek áradata, és 2009 második felében fokozatos javulás kezdődhet.

Csokival kárpótolták magukat az emberek

A gazdasági válság ellenére rekordévet zárt tavaly a svájci csokoládéipar. Immár az egymást követő ötödik évben nőttek az eladások, 2008-ban 2 százalékkal 184.969 millió tonnára emelkedtek.

Magyarországon az államháztartás - önkormányzatok nélkül - 37,8 milliárd forint többlettel zárt januárban. A Pénzügyminisztérium adatai szerint az év első hónapjának szufficitje a GDP 0,1 százalékának felel meg. Az államháztartáson belül, mind a három alrendszer bevételei meghaladták a kiadásokat.

Londoni elemzők negatív tavalyi negyedik negyedéves magyar GDP-adatot és tovább lassuló, 3 százalék felé közelítő éves magyarországi inflációt jósolnak. A citybeli előrejelzések szerint a forint legutóbbi gyengülése lassíthatja a jegybank kamatcsökkentési ciklusát.

Kedvezményes hitelt kapnak a vállalkozások

A jövőben 140 milliárd forintos kedvezményes forgóeszközhitelt kaphatnak a magyarországi kis- és középvállalkozások, egyelőre öt kereskedelmi bank részvételével. Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter szerint ez a kedvezményes csomag része annak a mintegy 560 milliárd forintos, a vállalkozások számára közvetlenül elérhető forrásnak, amelyet még tavaly ősszel indított el a kormány. A tervek szerint még a héten három új kereskedelmi bank csatlakozik a hitelnyújtáshoz, és az első hiteleket legkésőbb február végén, március elején vehetik fel a vállalkozások. A konstrukció kamata 11 százalékos, egy vállalkozás legfeljebb 200 millió forint hitelt kaphat.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága is az egyoldalú banki szerződésmódosítások gyakorlatának szigorítását javasolja. A versenyhatóság szerint a pénzintézetek versenyének fokozása érdekében az egyoldalú szerződésmódosítások szigorú újraszabályozására mellett szükség van a "végtörlesztési díjak" maximálására, továbbá összehasonlítható árinformációkra, és az állami támogatások hordozhatóságára.