Csökkentené a bankok jogait a kormány

Vágólapra másolva!
Egyhangúlag támogatta és országgyűlési vitára bocsátotta az egyoldalú banki szerződésmódosítások megszüntetésére vonatkozó javaslatot az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága hétfői ülésén. A vitában mindkét nagy parlamenti párt további lépéseket is javasolt, hogy az egyenrangúság irányába mozduljon a pénzintézetek és ügyfelek közötti viszony.
Vágólapra másolva!

Alexa György (MSZP) elmondta: a Pénzügyminisztérium indítványa az egyoldalú szerződésmódosítások megszüntetésére csupán az első lépés lehet a pénzintézetek és az ügyfelek közötti viszony átrendezésére, mert a gazdasági válság miatti kockázatokat az ügyfelekre hárítják. A képviselő hozzátette: a korábban fenntartható, a pénzintézeteknek erős biztonságot jelentő jogokat csökkenteni kell a jelenlegi viszonyok között, mivel jogosultságaikat egyoldalúan, az ügyfeleket hátrányosan érintő módon használják ki.

Hasonlóan vélekedett Koszorús László (Fidesz) is, aki szerint a jelenlegi indítványnál jóval szigorúbb és komplexebb megszorításokra lenne szükség a bankokkal szemben. Podolák György (MSZP), a bizottság elnöke a vita lezárását követően kijelentette: a gazdasági bizottság a törvényjavaslat módosítására ajánlásokat fog tenni, azonban ha ezek nem vezetnek eredményre, a bizottság állásfoglalást is tehet a kérdésben.

Ha az országgyűlés is elfogadja a Pénzügyminisztérium "a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét érintő egyes törvények módosítása" című indítványát, a pénzintézeteknek 60 nappal a kamatot, díjat, vagy költséget érintő szerződésmódosítás hatályba lépte előtt értesíteniük kell az ügyfeleket a változásokról, amennyiben azonban az ügyfelek ezt a módosítást számukra előnytelennek ítélik meg, költségmentesen felmondhatják szerződésüket.

A bankok tevékenysége mellett a törvényhozásnak jobban oda kellene figyelnie a banki csomagokat képesítés nélkül közvetítő ügynökökre is, akik tevékenységének ellenőrzésére jelenleg semmilyen szabályozás nincsen - emelte ki Püski András (Fidesz) az ülésen. A képviselő hozzátette: újságokban számtalan olyan hirdetést lehet találni, amelyek olyan embereknek is hitelt ígérnek, akiket a pénzintézetek rendkívül magas kockázatú ügyfeleknek tartanak.

A Pénzügyminisztérium szerint ezek a pénzügyi közvetítők jelenleg nem ellenőrizhetők, mivel mögöttük olyan fogyasztói csoportok által nyújtott szolgáltatások állnak, amelyek nem tartoznak a felügyeleti szervek hatásköre alá, azonban a kormány dolgozik egy javaslaton ennek megváltoztatására.