Idén kevesebb lesz a mezőgazdasági beruházás

Vágólapra másolva!
Késik a mezőgazdaságban a beruházási típusú támogatások eljuttatása a termelőkhöz, ezért a 2009-es év legnagyobb feladata, hogy az előirányzott 150 milliárd forintos pályázati forrást mihamarabb kifizessék a gazdálkodóknak - közölte Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) államtitkára az MTI-vel egy pénteken megtartott szakmai fórumon, Nyíregyházán.
Vágólapra másolva!

Gőgös Zoltán elmondta: az összesen 620 milliárd forintos fejlesztési összegből tavaly 405 milliárdot kaptak meg a termelők papíron, a tényleges kifizetés azonban ennek töredéke, mindössze 52 milliárd forint volt. Rengeteg pénz van az ágazatban, ennek realizálásával vannak bajok, ezeket szeretnénk előbb kifizetni, így várhatóan a második félév végén indulhatnak el a gépfejlesztési pályázatok és a leader programok - tette hozzá.

Új pályázatokat nem tervez kiírni a minisztérium - tette hozzá. Az államtitkár szerint 2009-ben a beruházások területén lesz visszaesés, mivel a bankok nagy része a gazdasági válság miatt kivonult az ágazatból, így nem lesz elérhető a 20 százalékos pénzintézeti finanszírozás. Ez a környezetvédelmi és fejlesztési kötelezettségű projektekre lehet negatív hatással, a legfontosabb feladat tehát, hogy ezt a beruházási likviditási hiányt kezeljük - fűzte hozzá.

A pénzügyi gondok ellenére az idén exportkiesésre nem számít a magyar agrárium, és az élelmiszerfogyasztás sem csökken a válság ellenére. Az üzletkötések intenzíven beindultak, a zöldség- és kertészeti ágazat előtt perspektivikus jövő áll - mondta az államtitkár.

Gőgös Zoltán a mezőgazdaság tavalyi eredményeit ellentmondásosnak nevezte, míg termelésmennyiségben jók voltak a mutatók, addig az értékesítési árak hagytak némi kívánnivalót maguk után. A gondok ellenére komolyan kivette a részét a nemzeti össztermékből a mezőgazdaság - fogalmazott az FVM államtitkára.