Vágólapra másolva!
Az üzemanyag árának emelkedése, az utazási kedv lanyhulása, valamint a font gyengélkedése miatt vesztesége keletkezett a British Airwaysnek.
Vágólapra másolva!

Olvassa el itt a válság híreit!

Európa vezető légitársasága 89 millió font üzemi eredményre tett szert, ez 88 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 744 milliónál. Az adó előtti veszteség 70 millió font volt, egy évvel korábban még 816 millió nyereséget könyvelhettek el. A bevétel 7,046 millió font volt, 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbi 6,634 milliónál.

Az üzemanyagköltségek 48,4 százalékkal 2,244 millió fontra emelkedtek. Az egyéb költségek 335 millió fonttal 4,7 milliárdra nőttek.

Az eredmények ismertetése kapcsán Willie Walsh vezérigazgató elmondta, hogy nem számítanak jelentős javulásra a következő két évben. Utalt arra, hogy bizonyos területeken leépítések várhatók annak ellenére, hogy a tavalyi év vége felé közel 500 menedzser távozott a társaságtól. A költségtakarékosság jegyében a társaság csökkenteni tervezi kapacitásait a jövő téltől.

A British Airways két nagy versenytársa közül az Air France-KLM sincs sokkal jobb helyzetben - a múlt hónapban profitfigyelmeztetést adott ki, míg a Lufthansa a vártnál jobb eredményekkel lepte meg a piacokat: a globális válság ellenére jól teljesített a tavalyi negyedik negyedben, és ezzel saját előrejelzéseit is jóval túlszárnyalta a tavalyi év egészében.