Sokmilliárdot hozott a gazdaság fehéredése

Vágólapra másolva!
Többen fizetnek járulékot, valamelyest visszaszorulóban van a feketemunka, az APEH azonban több be nem fizetett adót talált 2008-ban, mint egy évvel korábban. A korrupció két fő mozgatóereje a pártfinanszírozás módja és a tökéletlen közbeszerzési törvény.
Vágólapra másolva!

A gazdaság fehéredésének köszönhetően 2008-ban 30-50 milliárd forinttal nőtt az államháztartás bevétele a gazdaság kifehéredését vizsgáló bizottság jelentése szerint. A testület becslése szerint a 2006 és 2008 közötti időszakban a fehéredés államháztartási bevételre gyakorolt összhatása elérte a 200-250 milliárd forintot - mondta Ligeti Csák, a bizottság tagja, a KSH főosztályvezetője.

Pataky Péter, az MSZOSZ elnökeként szintén a bizottság tagja, a foglalkoztatásról szólva kiemelte: 2008-ban összességében csökkent a feketefoglalkoztatás mértéke 2007-hez képest, bár az ellenőrzések még mindig 38 százalékban tártak fel szabálytalanságokat.

Az abszolút számokban e téren "élen járó" építőiparban csökkent a feketemunka aránya, azonban a vagyonvédelem terén 9-ről 13 százalékra, a vendéglátásban 5-ről 15 százalékra, míg a kereskedelemben 2-3-ról 4-5 százalékra növekedett a feketefoglalkoztatás becsült aránya.

Pataky Péter kitért arra is, hogy az OEP és az APEH adatai szerint növekedett a járulékot fizetők száma, miközben csökkent a foglalkoztatás. Ez arra utal, hogy erősödött a legális foglalkoztatás - hangsúlyozta.

A másfél éve alakult bizottság harmadik tagja, Fekete István - a Joint Venture Szövetség elnöke - beszámolt arról, hogy 2008-ban az adóhatóság 280 273 ellenőrzés során összesen 468 milliárd forint nettó adókülönbözetet tárt fel, ez 31 százalékkal több, mint 2007-ben. A szankciók a 2007-es összeget 43 százalékkal meghaladva, 304 milliárd forintot tettek ki. Ez lehet a hatékonyabb ellenőrzés következménye, de a feketegazdaság bővülésére is utalhat - tette hozzá.

A bizottság javaslataira térve Fekete István az adótudatosság javítását emelte ki, hiszen úgy vélik, hogy a magyar lakosság jelentős része nincs tisztában azzal, milyen célból szed az állam adót, egyfajta sarcként fogja azt fel.

A bizottság szerint új társadalmi-gazdaságpolitikai közmegállapodásra van szükség az állam szerepéről, a közszolgáltatások áráról, valamint arról, hogy az adó három nagy forrása - a jövedelem, a vagyon és a fogyasztás - közül melyiket, milyen súllyal terhelje az állam - fogalmazott.

A korrupció két fő területe Magyarországon a közbeszerzések és pártfinanszírozás - mondta Pataky Péter. Szerinte sürgősen felül kellene vizsgálni a közbeszerzési törvényt, amely jelenleg "elég álságosan működik". Kiemelte, a változtatás keretében erősíteni kellene a nyertes pályázatok utólagos monitoringját, valamint be kellene vezetni egy előzetes törvényességi vizsgálatot, amely például azt vizsgálná, kivitelezhető-e legálisan az ajánlat a vállalt árszinten.