Szigorúan büntetik a román telefoncégeket

Vágólapra másolva!
A romániai telefonszolgáltatók a jövőben üzleti forgalmuk 2 százalékát is kifizethetik büntetésként, ha elmulasztják ellátni ügyfeleiket a szolgáltatásaikra vonatkozó alapvető információkkal.
Vágólapra másolva!

A román országos távközlési hatóság döntése értelmében a tájékoztatásnak ki kell terjednie az ügyfelek jogaira és a díjszabásra is. A hatóság rendelete a román közlönyben való megjelenéstől számított kilencven nap múlva lép érvénybe.

Akkortól a vezetékes, mobil- és internetes telefonszolgáltatóknak egyaránt tájékoztatniuk kell ügyfeleiket a bérleti szerződések érvényességi idejéről, azok automatikus meghosszabbítási feltételeiről.

A szerződések lejárta előtt 15 nappal levélben vagy sms-ben értesíteniük kell az ügyfeleket arról, hogy milyen feltételek mellett bontják fel azt, és az esetleges büntetésekről is tájékoztatást kell adniuk.

Liviu Nistoran, a hatóság elnöke elmondta: ezzel az intézkedéssel az előfizetőket akarják védeni, hogy pontosan tudják miért és mennyit kell fizetniük. Rámutatott: az évi ötmillió lejnél (343 millió forint) nagyobb üzleti forgalmú szolgáltatóknál a büntetés a bevétel 2 százalékát is elérheti, a mulasztáson másodszor is tetten értek esetében a szankció a bevétel 5 százalékát is elérheti.

A hatóság vezetője elmondta: tavaly összesen 3500 panaszt kaptak, amelyben a telefonszolgáltatók előfizetői a hiányos tájékoztatást sérelmezték.