Bukott, aggódik és leépít az Electrolux

Vágólapra másolva!
A világ második számú háztartásigép-gyártója, a svéd Electrolux szerdán 474 millió svéd koronás veszteséget jelentett adó után a tavalyi utolsó negyedévről, ami jelentős visszaesés az egy évvel korábbi, 1,126 milliárd koronás adózott eredményhez képest. Az idei évre is igen borús előrejelzést adtak a cégnél.
Vágólapra másolva!

Olvassa el itt a válság híreit!

Tavaly egész évben az Electrolux 366 millió svéd koronás adózott eredményt ért el, 87,5 százalékkal kevesebbet a 2007-es 2,925 milliárdnál.

A nettó bevétel a tavalyi utolsó negyedben 28,663 milliárd svéd korona volt, 3,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Egész évben azonban csak 0,1 százalékkal nőtt a bevétel, 104,792 milliárd koronára. A vállalatvezetés ezért azt javasolja, hogy tavalyról ne fizessenek osztalékot.

A szerdán megjelent beszámolóban hangsúlyozták, hogy a piaci bizonytalanságra tekintettel számszerű előrejelzést nem adnak erre az évre, de bizonyosra veszik, hogy rövid távon nem várható javulás a piacon, sőt, a cég termékei iránt várhatóan csökkenhet a kereslet.

Beruházások helyett elbocsátások jönnek

A válságra való tekintettel világszerte 3000 ember elbocsátását tervezi idén az Electrolux, amit december közepén jelentettek be. Az elbocsátásokkal kapcsolatban Takács János, az Electrolux közép-kelet európai holding vezetője az MTI-nek elmondta: ahogyan a korábbi költségcsökkentések, akképp a létszámleépítés is érint minden üzletágat, gyárat és vállalatot a világon. Nagy valószínűséggel a Magyarországon is létszámcsökkentés várható, ám az csak később dől el, milyen mértékben. Az Electrolux világszerte 57 ezer embert foglalkoztat, Magyarországon 2007 végén 4800-an álltak alkalmazásban a vállalatnál.

Októberben még azt közölték, hogy az Electrolux összesen 470 millió eurót kíván fordítani lengyelországi, romániai és magyarországi kutatás-fejlesztési és gyártó kapacitásainak modernizálására és bővítésére. A kelet-európai fejlesztésekre szánt összeg felét az Európai Befektetési Bank (EIB) hitelezi. Október elején közölték, hogy az Electrolux 3,5 milliárd forintos fejlesztést hajt végre magyarországi gyáraiban, így a jászberényi üzemekben éves szinten mintegy 370 ezer termékkel, a nyíregyházi gyárban várhatóan 80 000 hűtőszekrénnyel gyártanak majd többet 2009-től.