Simor: Nem jó, ha ingatag a forint árfolyama

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Banknak (MNB) nincs konkrét árfolyamcélja, ugyanakkor az árfolyam alakulása továbbra is fontos a bank számára, így károsnak tartja az árfolyam túlzott volatilitását, amely az elmúlt hetek leértékelődése során mutatkozott - jelentette ki Simor András, a jegybank elnöke az MTI-nek kedden.
Vágólapra másolva!

Olvassa el itt a válság híreit!

A jegybankelnök kiemelte: a jegybanknak megfelelő eszközök állnak a rendelkezésére a forint árfolyama túlzott kilengéseinek tompítására és ezen keresztül a pénzügyi rendszerben jelentkező feszültségek enyhítésére.

"Ezen túlmenően, az eddig alkalmazott eszköztárát az MNB a közeljövőben várhatóan újabb elemekkel egészíti ki" - mondta Simor András.

Elmondta: az elmúlt hetekben a forint árfolyama - hasonlóan a régiós valutákhoz - jelentős leértékelődésen ment át. Rámutatott: "az árfolyam ilyen sebességű kilengései feszültségeket kelthetnek a hazai pénzügyi rendszerben, amely jelenleg egyébként is alkalmazkodáson megy keresztül, emiatt a szokásosnál érzékenyebb".