Félezer embert kirúg a BorsodChem

Vágólapra másolva!
Miután kiderült, hogy a foglalkoztatottaknak csaknem a húsz százalékát elbocsátja a BorsodChem Zrt. Kazincbarcikán, a kormányfőhöz fordult a város polgármestere. Egyebek között az adócsökkentés szükségességét hangoztatja.
Vágólapra másolva!

Elbocsátja 550 dolgozóját a BorsodChem Zrt. A társaság a tervet kedden közölte a dolgozókkal, az önkormányzattal és a munkaügyi központtal. A térség meghatározó munkáltatója, a vegyipar fellegváraként ismert cég a gazdasági válság okozta nehézségek miatt döntött így.

Kazincbarcika szocialista polgármestere, Szitka Péter rámutatott: az elbocsátás súlyos csapás az itt élők számára. "Polgármesterként a leghatározottabban felháborít, hogy a politikai pártok képtelenek a megegyezésre, együttműködésre, és ezáltal a valódi döntések meghozatalára: a gazdasági válság hatásainak a csökkentésére" - fogalmazott.

Ezért fordult levélben Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz, és azonnali segítséget kért a helyzet kezeléséhez. A parlamenti pártok vezetőitől azt várja, tegyék félre napi politikai érdekeiket, és fogjanak végre össze az adócsökkentés és a gazdaságfejlesztés érdekében.

Véleménye szerint az egyik legfontosabb feladat, hogy a térség számára készüljön egy önálló válságkezelési program, illetve létesüljön önálló válságkezelési pénzügyi alap. Kazincbarcika és környéke jelenleg is tragikus munkanélküliségi adatokat mutat, ami a mostani döntés hatására drámai mértékben romlik.

A polgármester az azonnali segítségek közt említette, hogy közösen vegyék fel a kapcsolatot a BorsodChem Zrt. vezetésével, és együtt találjanak megoldást az ötszázötven elbocsátott dolgozó gondjainak enyhítésére.

Szitka Péter emlékeztetett, nem először fordul a vállalat a kormányhoz, hogy felhívja a figyelmet: a magas energiaárak és az elégtelen szén-dioxid-kvóta megfojtják a térség legnagyobb foglalkoztatóját. Szerinte a gazdasági válság hatásainak a csökkentésére még érdemi intézkedés nem kezdődött.

A társaság az MTI-hez eljuttatott közleményében rámutatott: fő vásárlói, az építőipari, az autó- és bútorgyártó cégek a kereslet jelentékeny visszaesésétől szenvednek. Ez a helyzet kereslet- és árcsökkenést eredményezett a vállalat fő termékcsoportjainál, ráadásul a felhalmozott készletek kiürítésének hatása tovább csökkentette a rendelési állományt - indokolta az elbocsátást a vállalat.

Hozzátette: a válság a folyamatban lévő beruházásokat is befolyásolja, amelyek a tervezett időpontoknál jóval később fejeződhetnek be, és kezdhetnek termelni.