Továbbra sem vesznek autót az amerikaiak

Vágólapra másolva!
Egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülnek az amerikai autógyártók, értékesítési adataik csökkenése már az 50 százalékos mértéket közelíti. Ha az így megy tovább, a Ford sem kerülheti el az állami mentőövet.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hónapok eredményeit és az elemzői várakozásokat is alulmúlták a General Motors és a Ford januári amerikai eladásai. A két legnagyobb detroiti autógyártó 2009 első hónapjában 49, illetve 40 százalékkal kevesebb járművet adott el, mint egy évvel korábban - jelentette a Reuters.

A Bloomberg hírügynökség által megkérdezett elemzők szerint az adatait csak később közlő harmadik óriásvállalat, a Chrysler eladásai szintén 49 százalékkkal zuhanhattak januárban, míg az előzetes céges becslés 36 százalékról szólt. A nagy japán trió már közzétette mutatóit, eszerint a Toyota 32, a Nissan 30, a Honda pedig 28 százalékkal kevesebb autót értékesített az Egyesült Államokban, mint 2008 januárjában.

Az összesített amerikai eladások immár 15 hónapja folyamatosan esnek, annak ellenére, hogy a gyártók az utóbbi időben változatos és nagymértékű vásárlói kedvezményekkel igyekeznek mérsékelni a kereslet lanyhulását. Tavaly már csak 13,2 millió jármű talált gazdára a tengerentúlon (az elmúlt évtized éves átlaga 17 millió volt.)

Ezek a számok sokak szerint azt vetítik előre, hogy az idén 10,5 millió autónál is kevesebb kelhet el a világ legnagyobb piacán, amire 1982 óta nem volt példa. A 27 éves mélypont különösen annak fényében rendkívüli, hogy az amerikai népesség az utóbbi negyedszázadban egyharmadával nőtt.

A Bloombergnek nyilatkozó iparági szakértők már lefelé tartó spirálról beszélnek, mondván, ilyen helyzetben egy vállalat nem tud tervezni, annak pedig semmi jele, hogy a fogyasztói bizalom visszatérne. Az S&P arra figyelmeztet, hogy ha a trendek nem változnak, a Ford sem kerülheti el a kormányzati segélyhitel igénybe vételét. A GM és a Chrysler összesen 17,4 milliárd dolláros kölcsön segítségével igyekszik újjászervezni a tevékenységét.