Gyurcsány: Túl erősek a bankok

Vágólapra másolva!
A miniszterelnök pénzügyi és banki vezetőkkel tárgyalt hétfőn délelőtt. A találkozó után Gyurcsány Ferenc arról beszélt, hogy túl erősek a bankok, és túl gyengék az ügyfelek, a pénzintézetek túl sokszor élnek az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségével, és ezt törvényi úton szeretnék korlátozni. A forint árfolyama miatt a miniszterelnök hétfő délután a jegybank elnökével tárgyal.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök egy példát is említett a forint árfolyama miatti, szerinte aggasztó jelenségekre: az egyik bank 315 forintos árfolyamon váltotta az eurót. Gyurcsány szerint ez ugyan megfelel a bank üzletszabályzatának, de semmiképpen nem áll az ügyfelek érdekében. A nehezen értelmezhető, bonyolult és hosszú üzletszabályzat ugyanis tényleg lehetővé teszi a pénzintézet számára, hogy a hivatalos árfolyamtól akár 20-25 százalékkal is eltérjen a pénzváltáskor.

Gyurcsány több példát is sorolt, és megemlítette, hogy nem ez volt a Bankszövetség vezetőjével folytatott legkellemesebb megbeszélése. Szerinte ha a kormány hajlandó volt a bankok segítségére sietni tavaly, akkor most a pénzintézetek is segíthetnének - nem a kormányon, hanem - az ügyfeleken.

A 300 forintot közelítő eurókurzusról Gyurcsány ismét nyilatkozott. Vasárnap azt mondta, hogy rendkívül aggasztó ez az árfolyam, hétfőn pedig bántóan magasnak tartja ezt (pontosabban a forint szempontjából alacsonynak). Gyurcsány elmondta, hogy hétfő délután találkozik a Magyar Nemzeti Bank elnökével. A találkozón jelen lesz Veres János pénzügyminiszter is. Arról fognak beszélni, hogy mit segíthet a kormány a mostani helyzetben.

Egy újságírói kérdésre válaszolva a miniszterelnök elmondta: vasárnap délután tartották az utolsó lényegi megbeszéléseket a szakértőkkel az átfogó átalakításokról, amelyek a költségvetés kiadási oldát, illetve az adó- és járulékrendszert illetik. Csökkenteni kell a személyi jövedelemadót és a tb-járulékokat, hogy mérsékeljék az élőmunka terheit. Gyurcsány február 16-án fogja ismertetni az erre vonatkozó részletes elképzeléseket.