Anonim közvélemény-kutatás a bankoknál

Vágólapra másolva!
Kérdőív segítségével igyekszik a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium figyelemmel kísérni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozási helyzetét - értesült a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A gazdasági napilap hétfői számából kiderül, hogy a Magyar Bankszövetség közreműködésével júniusig havonta megismétlődő felmérés a bankok számára anonim, a minisztérium szerint a cél az, hogy felmérjék a bankok és a takarékszövetkezetek várakozásait a vállalkozói hitelek hazai piacáról.

A bankok válaszait a minisztérium szakemberei értékelik ki, ám nem céljuk átfogó előremutató prognózis készítése. Csak a változások irányait és erősségét szeretnék felmérni, ügyfélszintű adatokat nem kérnek, mint ahogy arra sem kíváncsiak, hogy az egyes bankok esetében milyen mozgatórugói lehetnek az esetleges hitelszigorításnak vagy adott esetben a hitelkonstrukció felfüggesztésének.

A Napi Gazdaság szerint a kormányzat elégedetlen amiatt, hogy túl lassan jut el a vállalkozásokhoz az a 300 milliárd forintnyi támogatás, amely az ősszel meghirdetett 1400 milliárd forintos gazdaságfejlesztési keretből már elérhető hitelek, illetve garancia formájában.