Többen üdvözlik a bankközi jutalék korlátozását

Vágólapra másolva!
Egyetért az úgynevezett kibocsátói bankközi jutalék (interchange-díj) mértékének törvény általi korlátozásával az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) és a Gazdasági Versenyhivatal is. A kereskedők szerint a magas díjak korlátozzák a bankkártya elterjedését.
Vágólapra másolva!

A szervezet közleményében hangsúlyozza: az Országgyűlés varhatóan december 14-én dönt az egyes pénzügyi tárgyú törvényjavaslatról, amelyben a bankkártyát kibocsátó szolgáltató és a bankkártyát elfogadó pénzintézet közötti elszámolást tervezik korlátozni.

Az Európai Unió kereskedelmi szervezeteit tömörítő, brüsszeli székhelyű Eurocommerce szervezet állásfoglalása szerint a kereskedők, szolgáltatók számára nemzetközi szinten is magasak a kártyahasználati díjak - fejti ki az OKSZ.

Hozzáteszik: a kereskedők megítélése szerint a magas kártyahasználati díjak gátolják a bankkártya használat elterjedését, mivel sok kereskedelmi kisvállalkozás e költségtényezőt eleve nem tudja vállalni.

Az OKSZ szerint ez is oka a nemzetközi viszonylatban alacsony magyar kártyahasználatnak, ám a törvényhozók döntése nyomán arányosabb teherviselés alakulhat ki a piaci szereplők között.

A kereskedők a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatait idézve megjegyzik: a mintegy 160 ezer kiskereskedelmi értékesítőhelyből jelenleg 30 ezer egységben lehet MasterCard és Visa kártyákkal fizetni.

A Gazdasági Versenyhivatal szerint a szabályozásnak akkor lehet tere a bankközi jutalékok terén, ha a piac sajátosságai miatt, vagy egyéb módon kialakult árak indokolatlan mértékűek és a piac nem hatékony működését eredményezik, valamint a piac optimális működését eredményező ártól való eltérés iránya és mértéke jól beazonosítható. A bankközi jutalékok szabályozása általában azok csökkentését, maximális mértékének meghatározását célozza.

Az alacsonyabb bankközi jutalékok csökkentik a kártyaelfogadást végző bankok költségszintjét, aminek következtében azok olcsóbb szolgáltatást tudnak ajánlani a kereskedők felé. A kereskedők alacsonyabb költségszintje pedig - iparáganként eltérő módon - megjelenik az alacsonyabb fogyasztói árakban.

Az alacsonyabb bankközi jutalék ugyanakkor csökkenti a kártyakibocsátó bankok bevételét. Ennek következtében megnőhetnek a kártyabirtokosok által fizetett díjak, csökkenhetnek a kártyahasználatot ösztönző előnyök, illetve az is előfordulhat, hogy a kevésbé hatékony kártyakibocsátók ezzel a tevékenységükkel veszteséget realizálnak. A piaci reakciókat, illetve a piaci szereplők viselkedését nehéz előre prognosztizálni.

Mindezek miatt a GVH véleménye szerint körültekintő módon kell szabályozni a bankközi jutalékot. A jutalék maximális mértékét megalapozott számításokkal kell alátámasztani figyelembe véve a nemzetközi gyakorlatot is. Rendszeresen lehetőséget kell biztosítani arra, hogy amennyiben a piaci helyzet ezt igényli, a szabályozó hatóság időben beavatkozhasson úgy, mint minden más árszabályozás esetében.