Vágólapra másolva!
Az OTP Bank módosította az EBRD-hitelről szóló szerződést, így a magyar banknak hosszabb idő áll amajd rendelkezésére, hogy lehívja a 200 millió eurós hitelt.
Vágólapra másolva!

Az OTP Bank szerdán módosította a londoni székhelyű, Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) idén július 9-én megkötött 200 millió eurós alárendelt kölcsöntőke nyújtására vonatkozó megállapodást.

A változtatás értelmében a magyar pénzintézet számára a kölcsön lehívására eredetileg nyitva álló határidő hat hónappal meghosszabbodik.

Nyáron írták alá

Az EBRD által biztosított tőkejuttatás segítséget nyújt az OTP Banknak, hogy mérsékelje a recesszió hatását és erősítse piaci pozícióját Magyarországon, továbbá a régió azon országaiban, ahol leányvállalatai révén jelen van - közölte a megállapodás nyári aláírása után a magyar bank. "A mostani, a régió egyik meghatározó bankjával kötött hitelmegállapodással az EBRD demonstrálja a reálgazdaság számára nyújtott támogatását. Ez a tranzakció tovább erősíti az OTP Bank kapitalizációját és hozzájárul Magyarország és a régió bankszektora iránti bizalom szintjének emeléséhez" - mondta Reiniger Péter, az EBRD illetékes igazgatója.

Az EBRD-befektetés része az EBRD, a Világbank Csoport és az Európai Befektetési Bank (EIB) közös felajánlásának, amely több mint 24,5 milliárd eurót biztosít támogatás formájában a régió bankszektorának, illetve ezen keresztül a globális válság által érintett vállalatok, üzleti területek hitelezésére.