Megint esett a boltok forgalma - A régióban csak Lengyelország jobb nálunk

Vágólapra másolva!
Októberben is lejtőn maradt a magyar kiskereskedelem, a boltok forgalma 7,5 százalékkal csökkent. Bár ez nagyon rossz eredmény, a régióban egyedül Lengyelország produkált jobb számokat.
Vágólapra másolva!

Októberben 641 milliárd forintos bevételt könyvelhettek el a magyarországi kiskereskedelem szereplői, ami 7,5 százalékos hanyatlást jelent éves összevetésben. Az év első tíz hónapjában 5907 milliárd forintra rúgott a forgalom, ami 4,7 százalékos visszaessének felel meg - közölte a Központi Statisztikai Hivatal hétfőn.

A forgalom döntő részét, 45 százalékát az élelmiszerboltok és az úgynevezet élelmiszer jellegű vegyes üzletek adták az év első tíz hónapjában, a bevételük egyébként októberben 5,5 százalékkal esett vissza, a tízhavi adat pedig 3,7 százalékos csökkenést mutat. A szóban forgó üzlettípusokban elköltött összeg 91 százalékát a vegyes termékkörű üzletek (hiper- és szupermarketek, vegyesboltok) forgalma szintén 5,5 százalékkal csökkent.

A nem élelmiszer-kiskereskedelemben még jelentősebb volt a hanyatlás: az első tíz hónapban 8,1, októberben 12,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az üzemanyagtöltő állomások értékesítésének volumene az év első tíz hónapjában kismértékben - 0,3 százalékkal - emelkedett, októberben viszont 1,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest.

Az uniós tatisztikai hivatal (Eurostat) gyorsbecslése szerint októberben Európa-szerte folytatódott a kiskereskedelmi forgalom csökkenése; a 27 uniós államban összességében 0,9 százalékos volt a süllyedés éves szinten, az eurózónában tartozó országokban pedig 1,9 százalékos volt a csökkenés.

Bár a 7,5 százalékos forgalomcsökkenés nagyon rossz eredmény, ám a KSH adataiból kiderül, hogy vannak ennél sokkal rosszabb eredmények Európában: Szlovákiában 10,3, Szlovániában 13,4, Romániában 10,8, Bulgáriában 8,8 százalékos volt az éves szintű visszaesés. (Csehországban még nem tették közzé az októberi adatot, szeptemberben ott 2,5 százalékos volt a hanyatlás.)

Lengyelország viszont remekül szerepelt, 3,9 százalékos bővülést tudott felmutatni, ennél egész Európában csak Svédország és Belgium tudott jobbat elérni, utóbbi országokban 4,1, illetve 4,1 százalékkal növekedett a forgalom októberben. A másik végletet a balti államok (Litvánia, Lettország, Észtország) jelentik, ezekben az országokban 18,1-29,1 százalékos zuhanást regisztráltak.