A pesti tőzsde nem tart európai társaival

Vágólapra másolva!
Az európai tőzsdeindexek erősödéssel, míg a BUX gyengüléssel kezdte a keddi kereskedést.
Vágólapra másolva!

Gyengüléssel kezdett kedden a BUX. A pesti tőzsde irányadó mutatója harminc perccel a nyitás után 20 943 pontnál járt, ami 0,5 százalékos veszteséget jelent a hétfői 0,5 százalékos erősödés után elért végeredményhez képest.

A vezető részvények egytől egyig a negatív tartományban kezdték a kereskedést: az OTP árfolyama 0,7 százalékkal 5480 forintra gyengült, a Mol 0,8 százalékkal 15 915 forintra süllyedt. A Magyar Telekom kurzusa 0,3 százalékkal 737, a Richteré pedig 0,4 százalékkal 43 150 forintra csökkent.

Budapesttel ellentétben a fontosabb európai tőzsdék a pozitív tartományban nyitottak, igaz, csak szerény erősödésről beszélhetünk. A londoni értéktőzsde Footsie 0,2, a frankfurti DAX 0,4, a párizsi CAC pedig 0,3 százalékkal került feljebb.