Húszéves mélységbe süllyedhet a kamat

Vágólapra másolva!
Hétfőn délután dönt a kamatszintről a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Ha a magyar jegybankárok az elemzői konszenzusnak megfelelően döntenek, akkor hat százalékra csökken a kamatszint, ennél alacsonyabb rátára pedig nem volt példa a rendszerváltás óta.
Vágólapra másolva!

A jelenlegi 6,5 százalékról 6 százaékra csökkenhet hétfőn délután a magyar kamat, ha igaza lesz az elemzők többségének.

A Reuters hírügynökség által megkérdezett 23 elemző közül 16 számít arra, hogy a magyar jegybank monetáris tanácsa 50 bázispontot farag a kamatszintből. Hat százaléknál alacsonyabb kamatra nem volt példa a rendszerváltás óta, és ezen a szinten is csak egyszer - 2005 szeptemberétől 2006 augusztusáig - volt a ráta.

A kamatszint idén július végén még 9,5 százalék volt, akkori ülésükön a magyar jegybankárok 1, később pedig havonta 0,5-0,5 százalékpontot faragtak a kamatból. A kamatvágásokat a jövő évi 3 százalékos inflációs cél alulteljesítésével, valamint nemzetközi piacok magas, forintbefektetések szempontjából kedvező kockázatvállalási hajlandóságával magyarázta az MNB.

A jegybank monetáris tanácsa korábbi ülésének jegyzőkönyvében jelezte szándékát a kamatcsökkentések folytatására, Simor András a jegybank elnöke pedig azt közölte, hogy annak ütemezése a nemzetközi piaci kockázatvállalás alakulásától függ. A forint árfolyama mintegy három százalékkal gyengült az előző kamatdöntés óta, ami óvatosságra intheti a jegybankárokat, a csökkentés mellett szól azonban, hogy nem következett be lényeges forintgyengülés.

Bihari Péter, a monetáris tanács tagja december elején arra figyelmeztetett, hogy az alacsony inflációs nyomás a recesszió sújtotta Magyarországon további kamatcsökkentést tehet lehetővé, de az ezzel kapcsolatos piaci várakozások túlmentek a realitáson. A jegybank nem nézheti tétlenül a magyar piacokon kialakuló eufóriát, azt nem teljesen támasztják alá a fundamentumok. Bihari akkor közölte: az MNB-nek józanságot kell tanúsítania, és ezt kívülre is kommunikálnia kell. Bihari Péter volt az egyetlen a monetáris tanács tagjai között, aki a legutóbbi döntéskor 25 bázispontos kamatcsökkentést támogatott. Az ülésen hatan szavaztak 50, ketten 75 bázispontos jegybanki alapkamat-csökkentésre - derült ki a november 23-i ülés rövidített jegyzőkönyvéből.