Nem az MNB miatt, de szárnyalt a forint

Vágólapra másolva!
A délelőtti forinterősödés lendülete a nap második felére kimerült, így este maradt a 274 körüli árfolyam az euróval szemben. Az erősödés oka első sorban nem a kamatdöntés, hanem a dollár gyengülése volt.
Vágólapra másolva!

A jegybank váratlanul nem 0,5, hanem 0,25 százalékponttal csökkentette az alapkamatot. A nyugati kamatszintekhez képest így marad a vártnál nagyobb kamatkülönbözet, s ez idevonzza a befektetőket, ami erősíti a forintot. 274,37 forintot ért az euró este háromnegyed hétkor, míg a kereskedés 277 körüli szintről indult.

"A magyar gazdasági visszaesés üteme mindenképpen szükségessé teszi a monetáris lazítást, a továbbra is limitált infláció és nyomott szinten maradó inflációs várakozások lehetővé is teszik a kamatcsökkentést. De az MNB-nek figyelembe kell vennie a forint helyzetét is" - magyarázta a döntést Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője.

A napon belül jelentősnek tűnő közel 3 forintos erősödés azonban csak részben köszönhető ennek. Az árfolyamra ugyanis nagyobb hatással van a dollár gyengülése. Jó hangulatot okoz világszerte, hogy Európa növekedésével kapcsolatban bizakodók a befektetők. A jó hangulat általában kockázatvállalóvá teszi az üzletembereket, ami miatt a dollár helyett más devizákat vásárolnak.

A dollárt 191,61, a svájci frankot 183,64 forintért adták.