Alig mozdult a BUX szerdán

Vágólapra másolva!
Alacsony forgalomban minimnálisan erősödött a pesti tőzsde részvényindexe az előző napi záráshoz képest. A részvénypiac forgalma 10,9 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 8,72 pontos, 0,04 százalékos emelkedéssel, 20 913,53 ponton zárt szerdán.

A Mol 220 forinttal, 1,36 százalékkal 16 350 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 32 forinttal, 0,59 százalékkal 5430 forintra csökkent, forgalmuk 6,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 1,36 százalékkal 728 forintra esett, forgalma 480,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 200 forinttal, 0,47 százalékkal 42 500 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.

Az enyhén pluszos nyitás után alacsony forgalom és folyamatosan olvadó árfolyamok jellemezték a szerdai kereskedést - mondta Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője. Egy vártnál rosszabb amerikai foglalkoztatási adat hatására délután mínuszba fordultak az európai indexek és a BUX is, de a zárásra följebb kapaszkodtak a tőzsdék.