Volt pénzügyminszterek szerint tartható a hiánycél

Vágólapra másolva!
Stumpf István és Bokros Lajos abban egyetértett, hogy a Bajnai-kormány a csődtől mentette meg az országot, ám a jövő évi költségvbetést eltérően ítélték meg egy pénteki konferencián. Több volt pénzügyminiszter és Oszkó Péter a pénzügyi tárca jelenlegi vezetője a rendezvényen elmondta: tartható a 2009. és a 2010. évi GDP arányosan 3,9 illetve 3,8 százalékos államháztartási hiány, de vannak kockázatok.
Vágólapra másolva!

"A Bajnai-kormány jó munkát végzett, mert az államcsődtől elrántotta az országot" - jelentette ki Bokros Bokros Lajos, az Európai Parlament képviselője Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) által rendezett, IX. Pénzügyi Csúcstalálkozón. A volt pénzügyminiszterrel egyetértett Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke is.

Stumpf István ugyanakkor felhívta a figyelmet azokra a veszélyekre, amelyeket az állami vállalatok adóssága jelent a költségvetés számára. Bokros Lajos úgy látja, a jövő évi költségvetés megalapozott, azt átvilágította a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az EU és a Költségvetési Tanács is.

Stabilizálódó árfolyam, csökkenő kamatok, elfogadott költségvetés, ezek a jelenlegi gazdasági helyzet fő jellemzői - írta a Washingtonban tartózkodó Bajnai Gordon miniszterelnök a konferenciának küldött üzenetében, amelyet Czakó Borbála, a HBLF elnöke olvasott fel.

Oszkó: Növekedési pályára kell tenni az állami cégeket

Idén és jövőre összesen 1000 milliárd forinttal kevesebb bevétellel kell gazdálkodnia a költségvetésnek a gazdasági visszaesés miatt - szögezte le felszólalásában Oszkó Péter és hozzátette: megalapozott a jövő évi hiánycél, mert "akik finanszírozzák Magyarországot, az IMF és az Európai Bizottság, nagyítóval vizsgálták a költségvetési tervezetet és jónak minősítették". A veszteséges állami vállatokat, BKV, MÁV, először fenntartható pályára kell állítani, s csak azután lehet az adósságukat konszolidálni - jelezte Oszkó. A pénzügyi tárca első emberének véleményét több volt pénzügyminiszter is megerősítette, a felszólalók szerint kockázatokkal ugyan, de tartható a jövő évi hiánycél.

László Csaba, Medgyessy-kormány pénzügyminisztere arra figyelmeztetett, hogy decemberben még érheti meglepetés a Pénzügyminisztériumot, hiszen a társasági adóbeérkezés határideje december 20-a, s a vártnál akár 100 milliárd forinttal kevesebb folyhat be. László Csaba felvette, ha az szja-ban az alsó sávhatár 15 millió forintra emelkedik jövőre 17 százalékos adókulcs mellett, akkor jelentős lépés történik az egykulcsos adórendszer felé, de ennek hatását a bevételekre nem vizsgálták meg kellően.

Oszkó Péter erre reflektálva úgy érvelt, a 2010-es büdzséhez beadott 3 éves kitekintésben már megvizsgálták ennek hatásait, és az nem ítélhető kedvezőtlennek. Békesi László, a Horn-kormány volt pénzügyminisztere pedig azt emelte ki, hogy a gazdaság növekedést hosszabb távon csak a reformok képesek megalapozni. (Varga Mihály, aki Orbán-Viktor kormányzása idején vezette a pénzügyi tárcát betegség miatt nem jelent meg a rendezvényen.)

Hétfőn szavazták meg a büdzsét

A 2010-es büdzsét egyébként hétfőn fogadta el az Országgyűlés, 201 igen, és 179 nem szavazattal. Egyetlen szocialista képviselő, Warvasovszky Tihamér, székesfehérvári polgármester szavazott nemmel. Támogatta a költségvetést 13 SZDSZ-es képviselő, illetve a független, korábban fideszes Császár Antal. A szabad demokraták közül nemmel szavazott Béki Gabriella, Gulyás József, Ikvai-Szabó Imre és Velkey Gábor.

A jövő évi büdzsé ellen voksolt 13 független képviselő - köztük a volt MDF frakció tagjai és Gyenesei István volt önkormányzati miniszter, valamint az összes fideszes és KDNP-s képviselő.