Bankáradót javasol világszerte Brown és Sarkozy

Vágólapra másolva!
A bankmenedzsereknek juttatott nagy összegű prémiumok világszerte egységes adóztatását javasolja Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök és Gordon Brown brit kormányfő a The Wall Street Journal című gazdasági napilap csütörtöki számában megjelent, közösen jegyzett vendégkommentárban.
Vágólapra másolva!

Sarkozy és Brown szerint a világméretű gazdasági válság "alapvető problémákat vetett fel a pénzügyi rendszer működésében, amelyeket csak globális szinten lehet kezelni."

A két vezető politikus úgy véli: "elfogadhatatlan, hogy a válság terheit az adófizetőknek kell viselniük, és a fellendülés gyümölcseit csak a pénzintézetek részvényesei és alkalmazottai élvezik." Egyebek között azt javasolják, hogy adóztassák meg világszerte a bankmenedzserek prémiumát. "Egyetértünk abban, hogy kiemelt feladatként kell kezelni a prémiumokra kivetett egyszeri adót, hiszen a 2009. évi prémiumok részben a közpénzből finanszírozott bankmentő csomagokból származnak" - írta Sarkozy és Brown a The Wall Street Journal csütörtöki számában.

Szerdán Alistair Darling brit pénzügyminiszter a költségvetés helyzetéről tartott éves parlamenti beszámolójában közölte: a nagy összegű prémiumok kifizetéséhez ragaszkodó bankoknak azonnali hatállyal 50 százalékos egyszeri illetéket kell befizetniük minden, 25 ezer fontot meghaladó egyéni alkalmazotti prémium után. Vannak pénzintézetek, amelyek "még mindig úgy gondolják", hogy elsődleges feladatuk a tőkebázis újjáépítése és a hitelezés felfuttatása helyett komoly jutalmak folyósítása "az egyébként is magas fizetésű" alkalmazottaknak - mondta a miniszter.

Brown és Sarkozy az európai uniós tagországok vezetőinek csütörtöki brüsszeli találkozója előtt négyszemközti, "privát" találkozót folytatott, és ott - diplomaták közlése szerint - teljes egyetértés alakult ki köztük a témáról.

Bejelentették azt is, hogy a brit miniszterelnök a prémiumok ügyében levelet írt az összes többi tagország vezetőjéhez, és Sarkozyvel együtt azt remélik, hogy más tagállamok is csatlakoznak a kezdeményezéshez.

Sarkozy állítólag a brüsszeli négyszemközti találkozón jelezte, hogy Franciaországban is bevezetik az 50 százalékos illetéket, ám Párizsban cáfolták, hogy ez már eldöntött tény lenne.

A brit-francia baráti viszony megerősítésének azért van különös jelentősége, mert a két ország között feszültséget okozott, hogy az új Európai Bizottságban a brit pénzügyi modellt kritizáló francia kormányzat jelöltje, Michel Barnier kapta azt a portfóliót, amelynek illetékessége a pénzügyi piacok, így a londoni pénzügyi központok szabályos működésének felügyelete is. A súrlódás miatt a közelmúltban állítólag el kellett halasztani egy kétoldalú csúcstalálkozót.

A mostani brüsszeli megbeszélést uniós körökben úgy értékelték, hogy a két fél túltette magát ezen a nézeteltérésen.