279 forintig is elment az euró

Vágólapra másolva!
Meggyengült a hazai fizetőeszköz a keddi kereskedésben, este 279 forintot is kellett adni egy euróért. Az alacsony aktivitás miatt valószínűleg nem marad ilyen gyenge a forint. Az osztrák bankok körüli bizonytalankodás és a dollár erősödése állhat a háttérben.
Vágólapra másolva!

Gyengülő irányba tolódott el a forint várható mozgási sávja Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője szerint. A korábbi 270-273 helyett már 274-278 forintos eurót vár a szakértő, mivel több negatív hatás érte hazai és régiós devizákat. Erősödik a dollár, ami általában rosszul érinti a magyar pénzt, illetve az osztrák bankok körüli bizonytalankodás is rontja a helyzetet a kelet-európai piacokon való érdekeltségek miatt.

Az osztrák kormányzat ugyanis államosította a Hypo Alpe-Adria Bankot, ráadásul a helyi felügyelet megfigyelés alá helyezte az Österreichise Volksbankent és új finanszírozási stratégia kidolgozására szólította fel.

A mai német gazdaság állapotát mérő ZEW index, illetve a holnapi Fed kamatdöntés állíthatja meg a gyengülést. Ha kedvezően alakul a helyzet, úgy a Magyar Nemzeti Bank újabb 0,5 százalékponttal csökkentheti a kamatot jövő hétfőn, ami segítené a gazdaságot, míg a 275-280-os sávban stabilizálódó forint már csak 0,25 százalékpontos lazítást engedne.

A dollár már 190 fölött jár, délután három előtt 190,53 forintot ért a zöldhasú. A svájci frank 183,01 forintot ért ekkor.

A BNP Paribas bank egy elemzőjének véleményét közlő DowJones gazdasági hírszolgálat reggel már figyelmeztetett: a forint továbbra is sérülékeny, az árfolyam hajlamos kilengésekkel reagálni a külföldi hírekre, igaz jóval kevésbé, mint az év korábbi időszakában.