Vágólapra másolva!
Korábban megkezdődött Nagy-Britanniában az árleszállítási szezon: a vásárlók a karácsonyt követő hétvégén ellepték a boltokat, percenként átlagosan 3 millió fontot, vagyis 900 millió forintot költöttek.
Vágólapra másolva!

Rekordnak ígérkező utókarácsonyi hétvégét zárt a brit kiskereskedelem: a boltok elsöprő vásárlói rohamról számoltak be a minden eddiginél korábban kezdődött árleszállítási hullám első két napja után.

Nagy-Britanniában általában januárban kezdődik a karácsonyi szezon utáni kiárusítás, a súlyos recessziótól sanyargatott áruházláncok azonban az idén már karácsony másnapján, vagyis szombaton meghirdették a nagy árengedményeket.

Előzetes becslések szerint a hétvégén, országos átlagban percenként 3 millió fontot (900 millió forint) költöttek a boltokba beszabadult vásárlók, akik mindkét napon tízezrével álltak sorban már hajnalban, órákkal az üzletek nyitása előtt. A Brit Kiskereskedelmi Szövetség becslése szerint a londoni West End szórakozó- és bevásárlónegyedét a karácsony utáni három napon 1,2 millió vásárló keresi fel, és összesen 120 millió fontot (36 milliárd forintot) hagy az üzletekben.

A Selfridges, az egyik legpatinásabb brit áruházlánc arról számolt be, hogy csak a londoni Oxford Streeten lévő legnagyobb áruházában óránként több mint egymillió fontot költöttek a vevők az engedményes áron kínált luxuscikkekre. A Selfridges utókarácsonyi vásárának első eladott terméke - stílusos módon - a Gucci divatház "Hysteria" fantázianevű táskáinak egyike volt; ez féláron, 313 fontért (94 ezer forintért) kelt el - írta a The Sunday Telegraph.

A londoni Harrods - a világ egyik leghíresebb luxusáruháza - 175 éves történetében először tartott nyitva egész nap karácsony másnapján; a tömeg már hajnali 5 órakor, hat órával a nyitás előtt ellepte az áruház környékét. Az egyik legnagyobb brit bevásárlóközpontot, a birminghami Bullringet szombaton és vasárnap összesen 350 ezer vásárló lepte el. Ösztönzi a költekezést az is, hogy januártól visszaáll a korábbi 17,5 százalékra az áfa-kulcs, amelyet éppen egy éve - a recesszió hatásainak enyhítése végett - a brit kormány 15 százalékra csökkentett. Független londoni elemzők szerint a kormány hibát követ el azzal, hogy már most visszaállítja eredeti szintjére az áfát.

A Centre for Economics and Business Research (CEBR) nevű vezető londoni gazdaságelemző csoport számítása szerint az áfacsökkentés az idén 1,2 százalékkal növelte a brit háztartások elkölthető jövedelemtömegét. Jóllehet ennek egy részét a magánfogyasztók valószínűleg megtakarították, ahogy arra a növekvő megtakarítási ráta utal, a CEBR szakértői szerint azonban a csökkentett áfa következtében összességében 6,8 milliárd fonttal (több mint kétezer milliárd forinttal) nőttek az idén a fogyasztási kiadások Nagy-Britanniában.