Fejlett országok nem fizetésére játszhatnak befektetők

Vágólapra másolva!
A fejlett ipari gazdaságok egyre nagyobbra tornyosuló adóssághegye arra készteti a befektetőket, hogy a gazdag országok szuverén nem fizetővé válásának esélyeire vegyenek fel pozíciókat a származtatott pénzügyi termékek piacán.
Vágólapra másolva!

A Financial Times hétfői piaci felmérése szerint az elmúlt egy évben megkétszereződött a forgalom az amerikai, a brit és a japán szuverén törlesztéskockázat fedezetére köthető határidős származékos csereügyletek (credit default swaps, CDS) piacán, jelezve, hogy a befektetők aggályosnak tartják ezeknek az adós államoknak a közfinanszírozási helyzetét.

A nagy feltörekvő gazdaságok - köztük Oroszország, Brazília, Ukrajna vagy Indonézia - adósságának CDS-piacán ugyanakkor stagnált, vagy éppen csökkent a forgalmazott kontraktusok mennyisége az elmúlt tizenkét hónapban, miután a piaci szereplőket "már nem érdekli annyira" ezeknek az országoknak a kockázata - írta a londoni gazdasági napilap.

A felzárkózó piaci szuverén adósok kockázati megítélésének javulását jelzi a térség CDS-kontraktusainak árazása is: a magyar adósság határidős törlesztéskockázati fedezeti ügyleteinek ára például most alig több mint a harmada a tavasszal mért szintnek.

A CMA DataVision nevű vezető londoni piaci adatszolgáltató cégnél elmondták: a magyar CDS-ügyletek árazása az irányadó ötéves futamidőre aznap 214,0 bázispont volt a londoni piacon, csaknem 3 bázisponttal szűkebb az előző esti zárónál. Az idei csúcspont márciusban volt, 630 bázispontos magyar CDS-árjegyzéssel.

A hétfőn Londonban mért magyar CDS-árjegyzés azt jelenti, hogy jelenleg minden 10 millió euró magyar adósság nem teljesítővé válás elleni biztosítása évente 214 ezer euróba - a március első kereskedési napjain kért 630 ezer euró harmadánál nem sokkal többe - kerül a londoni CDS-piacon.

A Financial Times hétfői írásához mellékelt grafikus kimutatás szerint ugyanakkor meredeken emelkedik a fejlett ipari térség eladósodottsága. Az előrejelzésben az áll, hogy a hazai össztermékhez (GDP) mért bruttó államadósság-ráta Nagy-Britanniában a 2006-os 46 százalékról 2010-ben 89,3 százalékra duzzad. Olaszországban a lap szerint jövőre 127,3 (2006: 117,2), az Egyesült Államokban 97,5 (61,7), Japánban 199,8 (172,1) százalékos lesz a GDP-arányos bruttó államadósság.

A hitelminősítők máris figyelmeztették a nagy ipari gazdaságokat közfinanszírozási helyzetük romlására.

A Standard & Poor's nemrég - hatalmas globális piaci visszhangot kiváltó lépéssel - stabilról leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta Nagy-Britannia lehető legjobb, "AAA" szintű szuverén adóskockázati besorolásának kilátását, arra a véleményére hivatkozva, hogy a jelenlegi költségvetési folyamatok mellett a brit nettó államadósság középtávon elérheti a GDP-érték 100 százalékát.

A hatalmas gazdaságösztönző és banki tőkepótló intézkedések nyomán a GDP-arányos brit államháztartási hiány a költségvetési előrejelzés szerint is eléri a 12,4 százalékot az idei pénzügyi évben.

A brit osztályzati kilátás rontása komoly megrettenést okozott a piacon. Felmerült ugyanis annak a rémképe, hogy ha Nagy-Britannia elveszítheti "AAA" besorolását, akkor a hasonló költségvetési és államadósság-gondokkal küszködő Egyesült Államok ugyanilyen szintű adósosztályzata sincs biztonságban, márpedig az amerikai "AAA" a piaci kockázatmegítélés globális alapmércéje.

A nemzetközi hitelminősítők mindazonáltal már jelezték, hogy az Egyesült Államok leminősítése nincs napirenden.