Vágólapra másolva!
A nagybankok működését egy központi felügyelet alá kell rendelni, és a pénzügyi szabályozás átfogó reformja keretében véget kell vetni annak az elvnek, hogy egy pénzintézet túl nagy ahhoz, hogy elbukjon - jelentette ki csütörtökön Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter.
Vágólapra másolva!

Egy pénzintézet sem kerülheti el a szabályozást, és a legnagyobb bankok tevékenységét egy erős felügyeleti hatóságnak kell ellenőrizni - fogalmazott egy kongresszusi meghallgatásra készített beszámolójában. Kijelentette, hogy a leghatalmasabb, legbeágyazottabb cégek esetében világos felelősségi vonalakra és "egypontos" elszámoltathatóságra van szükség, a szabályozás feladatát nem lehet egy tanácsra vagy bizottságra bízni. Ezzel elutasította azokat a javaslatokat, amelyek szerint a szabályozást a jelenlegi felügyeleti szervek egyfajta szövetségének kellene ellátni.

Bár Geithner csütörtökön konkrétan nem nevezte meg az amerikai jegybank szerepét betöltő a Fedet, mint a bankot őrét, ám a pénzügyminisztérium korábban a Fednek szánta a szuperfelügyelő szerepét. Túl nagy a tét ahhoz, hogy a felelősséget szétaprózzák gyöngítve ezzel az elszámoltathatóságot. A válságot részben az idézte elő, hogy a bankok a legengedékenyebb felügyeleti hatóság szolgálatát megvásárolva elkerülhették a tüzetes ellenőrzést.

Az Obama-kormány olyan átfogó pénzügyi reformot, benne a Wall Street kiterjedt felügyeletét tervezi, amely megelőzné a tavalyihoz hasonló krízis kialakulását. A képviselőház pénzügyi bizottsága hetek óta dolgozik a pénzügyi szabályozási reformon, a szenátus illetékes bizottságában pedig csütörtökön kezdődtek el az ez irányú egyeztetések, Geithner ez alkalomból vett részt egy meghallgatáson. A pénzügyminiszter arról is beszélt, hogy várakozása szerint az amerikai gazdaság növekedése a negyedik negyedévben és jövőre folytatódni fog, de a hosszú távú stabilitást és a gazdaság erejét csak az átfogó szabályozási reform biztosíthatja.