Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe kerültek Írországban az éttermek, a tönk szélére jutottak - hívta fel a vendéglátósok érdekvédelmi szervezete a figyelmet kedden. A helyzet javítása érdekében a szövetség "megmentési tervet" dolgozott ki, amellyel a vendéglátóhelyek 80 százalékát meg tudják menteni a fenyegető csődtől - írja a Független Hírügynökség.

Adrian Cummins ((édrien kámminsz)), az érdekvédő szervezet ügyvezetője azt mondta: tavaly, a recesszió kezdete óta az éttermek 15 százaléka húzta le a rolót. Szerinte a most még működő egységek harmada féléven belül bezár, hacsak a kormány nem törli el a minimálbért az ágazatban, amely az Európai Unióban az egyik legmagasabb.

Írországban a minimum órabér 8,65 euró (2290 forint), ám a vendéglátóiparban dolgozóknak óránként legalább 9,35 eurót (2470 forint) kell kapniuk. Ha pedig valaki vasárnap is dolgozik az étteremben, akkor a bérét 33 százalékkal meg kell növelni. Az érdekvédők azt szeretnék, ha a minimálbér mértékét 7,65 euróra (2030 forint) csökkentenék, és hogy a hétvégén ne kelljen többet fizetni az alkalmazottaknak.