Enyhe gyengüléssel zárt a BUX

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 138,78 pontos, 0,65 százalékos csökkenéssel, 21 115,46 ponton zárt kedden. A vezető részvények közül egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Vágólapra másolva!

A keddi csökkenés megfelelt mind az európai, mind az amerikai tendenciáknak a nap folyamán - mondta Juhász Richárd, a Concorde Értékpapír Zrt. üzletkötője. Megjegyezte: lényegében eseménytelen kereskedés folyt, a BÉT forgalma nem érte el a 13 milliárd forintot, ami mintegy a fele az átlagosnak.

Az európai börzék a magyarhoz hasonlóan enyhe mínusszal - -0,5 százalék körül - zártak, míg az amerikai indexek 0,2-0,6 százalék között gyengültek. A keddi kereskedésből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, a tőkepiaci mozgások előrejelzése ugyanis bel-, és külföldön is bizonytalan - tette hozzá.

A Mol 16 300 forinton 0,6 százalékos mínuszban fejezte be a napot. Az OTP 1,5 százalékkal 5635 forintig csúszott vissza. A Richter 1 százalékkal gyengült, 41 080 forinton zárt. A Magyar Telekom 760 forinton 1,3 százalékkal zárt magasabban az előző napi záráshoz képest.