Estére kissé erősödött a forint

Vágólapra másolva!
A forint az euró/dollár árfolyam mozgását követte a nap folyamán, a keddi szinthez kéest enyhén erősödött. A kereskedők erre az évre már nem várnak nagy mozgásokat.
Vágólapra másolva!

Az eurót 268,15 forinton jegyezték szerdán délután háromnegyed ötkor a bankközi kereskedelemben, este hét órára azonban 267 forint alá süllyedt a közös európai deviza árfolyama. A nap folyamán többnyire 267 forint körül ingadozott a kurzus.

Az euróval szemben folyamatosan gyengülő dollár árfolyama 179 forint közeléből indulva szinte egész nap csökkent, este hétre 177 forint alá került. Egy svájci frank szintén kevesebb, mint 177 forintot ért szerda este.

A dollár gyengülő pályája részben az arany drágulásának tudható be, bár a mostani árfolyamrekordot a Bank of India aranyvásárlása hatásának tulajdonítják a kereskedők. A táblázatelemzők szerint az arany ára már az 1200 dolláros határ felé tart.

A forint árfolyama a hét eleje óta tartott 268-as szint körüli 1-2 forint széles sávban várható továbbra is. Az év hátralévő részére már nem várnak lényeges árfolyamváltozást a piacon, 265-272 forint közötti euróra számítanak.